Kiderült, mennyibe kerül a sör a Szigeten

Fotó: VS.hu / Kummer János

-

Ugyanannyiba, mint tavaly, a röviditalok viszont drágábbak lesznek.


Kikerült a Sziget honlapjára az italok idei árlapja – vette észre az Index. A sör ugyanannyiba kerül majd, mint tavaly, 650 forintba fél liter csapolt, a dobozos pedig 740 forintba.


A félliteres üdítők ára is maradt 450 forint, a tömények viszont 100 forinttal drágábbak, 1050 forint lesz többségükből 4 centiliter, csak két pálinka lesz ennél még drágább.

Az ételek áráról egyelőre nincs hír. A napijegy ára augusztus elseje óta egyébként 18 ezer forint (kivéve a -1. napon, amikor 20 ezer), az ötnapos bérlet 72 ezer, míg a hétnapos 80 ezer forint.



A fesztivál területén már három hete dolgoznak a munkások, parkosítanak, fákat vágnak ki. Erről a múlt héten készítettünk egy képriportot, amit itt érhet el.