Kiderült, Liu Shaolin Sándor mitől volt ilyen jó a vb-n

Fotó: MTI / AP / Ivan Szekretarev

-

A tavalyihoz képest jobb technika és az egyre komolyabb versenytapasztalat sokat segített Liu Shaolin Sándornak abban, hogy a hétvégi rövid pályás gyorskorcsolya-világbajnokságon a váltó mellett egyéniben, 500 méteren is ezüstérmet tudott szerezni.


A moszkvai vb-n nagyszerűen szerepelt magyar válogatott tagjai hétfő délben érkeztek meg a Liszt Ferenc reptérre, ahol a 19 éves versenyző elárulta, maximálisan elégedett a két második hellyel. Amint azt megjegyezte, csapatban ugyan közel voltak a kínaiakhoz, ám egy pillanatig sem bánkódott amiatt, hogy nem győztek.


Még mindig nagyon boldog vagyok, abszolút bennem van ez a siker, és nagyon remélem, hogy sokáig bennem is marad az érzés

– mondta az összetettben hatodik Liu Shaolin, a sportág történetének első magyar vb-érmese, hozzátéve, hogy a nemzetközi élmezőny tagjai körében is érezhetően egyre jobban elismerik a teljesítményét, megbecsülik, elfogadják. A fiatal gyorskorcsolyázó két héttel korábban a junior világbajnokságon szerepelt. Bár ott is érmeket nyert, közel sem volt olyan formában, mint Oroszországban.

„A junior vb-s szereplésemmel is elégedett voltam, mert akkor egyáltalán nem jó állapotban korcsolyáztam, betegség hátráltatott, a bölcsességfogamat is kihúzták. A felnőtt világbajnokságra azonban kirobbanó formában tudtam elutazni, és ez meg is látszott az eredményen” – jegyezte meg. A Sportország SC versenyzője kiemelte, hogy a kiugró eredmények után várhatóan nő majd az elvárás vele és a teljes férfi csapattal szemben is, ám úgy érzi, bírni fogják a nyomást.


Ebben a sportágban nagyon nehéz papírformáról beszélni. Most jól szerepeltünk, de lehet, hogy jövőre nem fogunk, mert mondjuk kiesünk, ahogy vasárnap a dél-koreai csapat is bukott

– fejtegette a sportoló, aki szerint a legfontosabb, hogy továbbra is keményen dolgozzanak és stabilak maradjanak. Liu Shaolin 1500 méteren hetedik, 1000-en pedig 12. lett Moszkvában.



Knoch: Várható volt, hogy döntőbe jutunk

Knoch Viktor, a csapat másik húzóembere szintén elégedetten értékelte a szereplést, de nem felejtette el megemlíteni, hogy nagyon kicsi hiányzott az aranyéremhez. „Azt hiszem, az idei versenyeink alapján egyértelműen várható volt, hogy a döntőbe jutunk, még annak ellenére is, hogy az elődöntő egy Európa-bajnoki fináléval ért fel. A döntőben a kínaiak nagyon jól mentek. Én az utolsó másfél körömben mindent megpróbáltam, de nem tudtam előrébb kerülni, pedig ha nem a harmadik, hanem a második helyen váltunk, Sanyi talán bejöhetett volna elsőnek. Persze ez egyáltalán nem biztos, mert a kínai csapat utolsó emberei remekül tartották a pályát” – mondta Knoch, aki a februári erzurumi világkupa-viadalon győzött 500 méteren.

Az egyéni eredményeit, az 500-on elért nyolcadik, illetve 1000 és 1500 méteren megszerzett 13. helyeket nem tartja rossznak, ám amint hangsúlyozta, nem tudott olyan jól menni, mint a legutóbbi vk-kon, mert kicsit meggyűlt a baja a jéggel, instabilabb volt, ezért sokat kellett korrigálnia, ami rengeteg energiáját felemésztette. A rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott tagjai a héten még edzenek, legfőképp azért, hogy új pengéket próbáljanak ki, azt követően azonban egy hónap pihenő vár rájuk.