Figyelem! Felnőtteknek szóló tartalom.

Elmúltam 18 éves, Belépek. Még nem vagyok 18 éves.

Kiállították a szobrot, amin a spanyol királyt szodomizálják

Fotó: AFP / PEDRO ARMESTRE

-

A barcelonai Macba igazgatója korábban úgy határozott, hogy nem állítja ki azt a műtárgyat, amely a tavaly a trónról lemondó János Károly királyt ábrázolja négykézláb SS-sisakok rozsdás halmán, amint egy nő analizálja, akit pedig egy kutya szodomizál. Magának a Bestia és a hatalom című kiállításnak a megnyitása is veszélybe került, ám szombaton mégis megnyílt, benne a művel.


Inés Doujak és John Barker közös szobra, a Haute couture 04 Transport kiverte korábban a biztosítékot a barcelonai Macba igazgatójánál, Bartomeu Marínál. Feltehetően megijedt a botránytól, a múzeum ugyanis nagyban függ az állami támogatástól. Nem akarta megnyitni a kiállítást, vagy legalábbis a művet ki akarta belőle venni. Ám végül ebből lett botrány, úgyhogy a hétvégén mégis megnyílt a Bestia és a hatalom című tárlat, benne a virágokat hányó János Károly királyt szodomizáló rohamsisakos öreg nővel és a kutyával.

„Bár korábban úgy gondoltam, hogy Ines Doujak szobrának be nem mutatása megvédi a Macbát mint kulturális intézményt, ám ennek épp a kívánttal ellentétes lett a következménye” - nyilatkozta Marí, aki „a szakma egybehangzó nyomására” változtatta meg korábbi döntését és mutatta be a volt királyt analizáló művet.

A Franco tábornok 1975-ös halála óta trónon lévő János Károly király tavaly júniusban mondott le egészségi állapotára hivatkozva a trónról, miután lánya korrupciós botrányba keveredett, őróla pedig egy évvel korábban nőügyei miatt cikkeztek.