Kezdődnek az érettségik

Fotó: MTI / Mohai Balázs

-

A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival ma elkezdődik a 2016/2017-es tanév őszi érettségi időszaka.


Az Oktatási Hivatal közleménye szerint október 14. és november 25. között a vizsgaszervezésre kijelölt középiskolákban (és a 20 kormányhivatal szervezésében) 151 vizsgahelyszínen 8857 diák érettségizik.

A vizsgák 145 érettségi bizottság közreműködésével zajlanak majd. Az írásbeli vizsgák október 14-étől október 27-éig tartanak. Az emelt szintű szóbeli vizsgák kezdete november 10., vége november 14., a középszintű szóbeli vizsgák időszaka november 21–25.

A hivatal tájékoztatása szerint a diákok együttesen több mint 11 ezer vizsgát tesznek le. A 11 ezer vizsgából (kerekítve) 3700 vizsga emelt szintű, 7300 pedig középszintű vizsga.

A tavaly őszi vizsgaidőszakhoz képest az emelt szintű vizsgák száma 16 százalékkal nőtt, míg a középszintű vizsgáké 8 százalékkal csökkent. A változás oka az összes vizsgán belül a javítóvizsgák számának csökkenése és a szintemelő, valamint az ismétlővizsgák számának növekedése – írták.

A vizsgatárgyak köre és az egyes tárgyak részletes követelményei nem változtak – közölte a hivatal.