Kezdődnek a kilakoltatások

-

Mától véget ér a moratórium, és a héten meg is kezdődnek a kilakoltatások. Bár 15 ezer ingatlan vár árverésre, az idén várható kilakoltatások száma nem éri el az ezret, írja a Magyar Nemzet.


Március 1-étől kilakoltathatók, akik ellen tartozásuk miatt végrehajtási eljárás indult vagy már el is árverezték az ingatlanukat. A nem devizahiteles adósokra december elseje óta, a devizahitelesekre pedig már régebb óta vonatkozott a moratórium.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke szerint az idén mintegy 600 kiköltöztetés várható, ugyanannyi mint tavaly. Azért nem több, mert a banki elszámolás gyakran nem egyezik azzal, mint ami a közjegyzői okiratban szerepel, ha pedig nagyobb a tartozás, a végrehajtó nem intézkedhet.

Körülbelül 15 000 ingatlan vár árverezésre, de ezek közül mintegy 12 ezret már harmadszor hirdetnek meg, ami azt jelzi, hogy nem kapkodnak a vevők a végrehajtás alá került ingatlanok után, írja az mno.