Kevesebbet füstölögnek a magyar fiatalok

Fotó: MTI Zrt. Fotószerkesztőség / Varga György

-

Rétvári Bence szerint bejött a trafiktörvény. Csökkent az illegálisan eladott cigaretta aránya is.


Egyértelműen csökkenő tendencia jellemzi a fiatalok dohányzási gyakoriságát, a trafiktörvénynek köszönhetően csökkent a dohánytermékekhez való hozzáférésük, valamint nőtt a nemdohányzók aránya - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a szocialista Mesterházy Attila írásbeli kérdésére.

2013. július 1-től a korábbi, országosan több mint 40 000 árusító hellyel szemben csak körülbelül 7000 ellenőrzött helyen férhető hozzá dohánytermék. A hozzáférés jelentős korlátozásával Magyarország a világon egyedülálló példává lépett elő - közölte Rétvári.
Egy nemzetközi ifjúsági dohányzási felmérés adatai alapján egyértelműen csökkenő tendencia jellemzi a fiatalok dohányzási gyakoriságait 2012 óta. A naponta dohányzók aránya 2012-ben 7,5 százalék volt, ez 2016-ra 6,5 százalékra csökkent; az alkalmi jelleggel dohányzók aránya pedig 28 százalékról 19 százalékra csökkent.

A 2014-es európai egészségfelmérés szerint 2014 végén a magyar felnőtt lakosság 29 százaléka dohányzott, ez 2 százalékos csökkenést jelent a 2009-es eredményhez képest.



A GfK Hungária Piackutató Intézet kutatásai szerint pedig 2015-ben csökkent a cigaretta illegális kereskedelmének részaránya Magyarországon: a korábbi közel 12 százalékról 10,2 százalékra mérséklődött.
A főleg a dohányfüstre visszavezethető beltéri levegőszennyezettség átlagos koncentrációja 90 százalékkal csökkent a szórakozó- és vendéglátóhelyeken.