Kevesebb lakható bolygó lehet az univerzumban

Forrás: ESO/M. Kornmesser/N. Risinger

-

A vörös törpék körül keringő bolygókat vizsgálták. Úgy találták, a légkörük sűrű és forró.


A potenciálisan élhető planéták száma alacsonyabb lehet, mint azt eddig becsülték a szakemberek, mivel sűrű légkörük miatt nagy részük túlságosan forró – derült ki egy új tanulmányból. A kutatók általában a csillagok körüli, úgynevezett lakható zónában keringő bolygókat kutatják, ahol a hőmérséklet lehetővé teszi a cseppfolyós víz jelenlétét. Hagyományosan a Naphoz hasonló csillagok körüli planétákra fókuszálnak.

A közelmúltban azonban elkezdtek olyan apró bolygókat vizsgálni, amelyek az úgynevezett vörös törpék körül keringenek, nagy közelségben. A galaxisunkban lévő csillagok nagyjából 75 százaléka vörös törpe. Ezek a gyenge fényű, hideg csillagok átlagosan több milliárd évvel idősebbek, mint a Nap. Szabad szemmel nem láthatók, észlelésük lehetetlen a látható fény tartományában, és bár eleinte úgy tűnt, hogy a környezetükben nincs értelme az élet utáni kutatásnak, az újabb adatok azt sugallják, hogy a nagy részükhöz bolygó is tartozik, amivel több milliárdra növekedett a potenciálisan élhető planéták száma.

Az Imperial College London és a Princeton Egyetem kutatói szerint azonban annak ellenére, hogy ezek a bolygók kisebb és gyengébb fényű csillagok körül keringenek, sok közülük mégis túlságosan forró ahhoz, hogy lakható legyen. Azt már korábban is tudták, hogy ezeknek a planétáknak a nagy része sűrű, hidrogén és hélium alkotta légkörrel születik. Az üvegházhatás miatt az ilyen atmoszféra túlságosan meleggé teszi a bolygó felszínét ahhoz, hogy folyékony víz legyen rajta.

A kutatók úgy vélték, a vörös törpéktől érkező erős röntgen- és ultraibolya-sugárzás hatására a légkör döntő része idővel elpárolog, potenciálisan lakhatóvá téve a bolygót. A számítógépes szimulációk szerint azonban ezek a sűrű, hidrogén és hélium alkotta takarók nem tudnak szabadulni a Földdel azonos vagy annál nagyobb tömegű bolygók gravitációs erejétől, és megőrzik a fullasztó légkörüket.

A Vénuszhoz vagy Marshoz hasonló kisebb bolygók képesek megszabadulni légkörük jelentős részétől. Mivel az újabb exobolygók (a Naprendszeren kívüli, idegen csillag körül keringő bolygók) felfedezései azt sugallják, hogy a vörös törpék körül sokkal gyakoribbak lehetnek a kisebb bolygók, ezért mégiscsak fennáll a lehetősége, hogy megannyi élhető planéta kering körülöttük – mondta Subhanjoy Mohanty, a tanulmány egyik szerzője. Az eredményeket a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society című folyóirat közölte.