Kettesben akarok matekozni Matt Damonnal

Fotó: Twentieth Century Fox / Aidan Monaghan

-

A nagypapakorú, de hiperaktív Ridley Scott a gyenge Prometheus után három évvel remek sci-fit forgatott a tudományba vetett hit győzelméről. Bosszankodhatunk a hatásvadász megoldásokon, de a Mentőexpedíció így is képes rá, hogy elkerekedett szemű kisgyereket csináljon a nézőből, aki megint úgy érezheti, űrhajósnak lenni a legmenőbb dolog a világon.


Ridley Scott 77 éves. 2000 óta 13, moziban bemutatott nagyjátékfilmet rendezett, a legtöbb közülük nagyszabású, drága mamutprodukció, olyasmi, aminek a reklámkampányát már egy évvel a premier előtt elkezdik. Ahelyett, hogy nyugdíjba vonulna, Scott jobban pörög, mint valaha, és úgy néz ki, Hollywoodban óriási szükség van rá. Főleg felejthető filmeket rendez sajnos, tele van csalódásokkal ez a tizenöt év, de idei munkája, a Mentőexpedíció (The Martian) megint jó lett. Nem olyan jó, mint A jogász, de nem is fogja úgy megosztani az embereket, mint az. Ezt a filmet bárki élvezheti, akit kicsit is izgat az űrutazás, vagy általában véve a reáltudományok.


Matt Damon a Mentőexpedíció című filmben


A Mentőexpedíció főhőse, Mark Watney asztronauta (Matt Damon) öt társával együtt érkezik a Marsra. Nincs meghatározva, milyen évet írunk, de nem ők járnak itt elsőként, a NASA már egy ideje képes embert küldeni a bolygóra, ahol egyébként nincs semmi, csak vörös sivatag, ameddig a szem ellát, és azon is túl (más kérdés, hogy közben megtudtuk, lehet víz a Marson, sőt, az is kiderült, hogy Scott ezt már hónapok óta tudja, de amikor értesült róla, már leforgatta a filmet).

Az Ares-III, Watney-ék csapata homokviharba kerül, ezért amilyen gyorsan csak lehet, vissza kell indulniuk a Földre. A főhőst viszont oldalba kapja egy leszakadó antenna, elsodródik a többiektől, és eszméletét veszti. A többiek halottnak hiszik, és felszállnak a Marsról. Mark néhány órával később magához tér, és nagyon rövid idő alatt rájön, hogy a bolygón ragadt, legközelebb négy év múlva érkezik új expedíció, neki pedig nagyjából egy hónapra elegendő élelme van.


Matt Damon, Jessica Chastain, Sebastian Stan, Kate Mara és Aksel Hennie


Bár az alaphelyzet miatt science-fictionnek számít, a Mentőexpedíció minden elemében a valósághűségre törekszik. Nem jönnek marslakók, hogy segítsenek Marknak hazatelefonálni, csak a számolgatás marad: a marsi bázis hány négyzetméterén kell krumplit termeszteni, hogy kitartson négy évig? Milyen eszközzel tudunk tüzet gyújtani ott, ahol mindent maximálisan tűzállóra terveztek? Hogy lehet kidobni 5000 kilónyi berendezést egy rakétából, hogy elég gyorsan fel lehessen szállni vele?

A főhősnek ezer hasonló kérdésre kell választ találnia, ha az egyikre megvan a megoldás, máris adódik egy újabb probléma, Mark pedig szépen sorjában kimatekozza a túlélés feltételeit. A Mentőexpedícióban percenként olyan szavak röpködnek, mint „oxigenátor” és „vízvisszanyerő”, de az összhatás nem a hasonló kifejezésekkel előszeretettel dobálózó sci-fi ponyvákat idézi: elhisszük, hogy a NASA-nál valóban ezekről a dolgokról beszélgetnek a túlórázó tudósok.


Kate Mara


Ez a hitelesség elsősorban Andy Weirnek köszönhető, aki a Mentőexpedíció alapjául szolgáló regényt, A marsit írta. Weir olyasvalaki lehet, mint az Agymenők című sorozat szereplői: az apja részecskefizikus, az anyja elektromérnök, ő pedig már tizenöt évesen programtervezőként dolgozott egy állami energetikai kutatócégnél. Imádta a sci-fit, ezért ő is írt egy könyvet, amit föltett ingyen a blogjára. Aztán egy jelentős kiadó lecsapott A marsira, ezért készülhetett belőle nagy költségvetésű Ridley Scott-film.

A regény első hatvan oldalán csak Mark túlélési kísérleteiről olvashatunk, emiatt az lehetett a legkomolyabb kihívás, hogyan tegyék a filmesek színesebbé, többszálúvá a történetet. Scott adaptációja már az első jelenetben bemutatja Watney csapatának tagjait, és hamar megismerjük a földi NASA-központ munkatársait is, akik a saját embereik életét kockáztatva, megfeszített munkával próbálnak kitalálni valamit a Marson maradt emberük megmentésére, miközben az egész világ rájuk figyel.


Kristen Wiig


A legkisebb szerepeket is csodás színészekre vagy szép reményű fiatal sztárokra osztották: az Ares-III legénységében Jessica Chastain a kapitány és Kate Mara a komputerzseni, Houstonban pedig többek között Jeff Daniels, Kristen Wiig és Sean Bean stresszelnek azon, hogyan hozhatnák haza Watney-t. Több olyan jelenet is van, amikor valakinek eszébe jut egy új képlet, röppálya vagy kémiai reakció, lóhalálában elkezdi verni a billentyűzetet és hívja hajnali háromkor a főnökét, a néző pedig gyermeki örömmel nyugtázhatja, hogy az okos emberek megint egy lépéssel közelebb kerültek a fontos tudományos probléma megoldásához.


Matt Damon a sisakját szereli


Persze ahhoz, hogy ezek az elméleti kérdések bő két órán át lekössék a közönséget, szükség van rá, hogy folyamatosan érezzük a tétet. Jól jön, hogy Matt Damon a legátlagosabb külsejű hollywoodi sztár: ő a szomszéd srác, aki sajnos a Marson rekedt, ezért mindnyájan szorítunk érte. A humorérzékét azért nem vesztette el, egy csomó vicces popkulturális utalást tesznek diszkóslágerekre, szuperhősökre és A Gyűrűk Urára – a Mentőexpedícióban ismét megdicsőül a geek-szubkultúra.

De Damon azok számára is átélhetővé teszi a marsi túlélés reménytelen küzdelmét, akiket hidegen hagynak a tudományos fejtegetések és a vasemberes poénok, csak egy Emberi Történetet akarnak látni a kitartó munka és a higgadt racionalitás diadaláról.


martian

Matt Damon


Végül kiderül, hogy hőseink nem alaptalanul hisznek a tudomány erejében. A Mentőexpedíció olyan, mint a kilencvenes évek emblematikus, Spielberg-istállóhoz köthető sikerfilmjei, az Apollo 13 vagy a Kapcsolat. Ennek a stílusnak bőven vannak idegesítő elemei, például a megrendülést vagy elkeseredést aláhúzó, giccses kísérőzene és az otthon maradt családok szentimentális emlegetése. Scott azonban csak néha ad teret ezeknek a közhelyes momentumoknak, és majdnem a teljes játékidőben dicséretesen visszafogott marad.

A legjobb pillanataiban pedig a Mentőexpedíció egyenesen lenyűgöző, az a fajta film, aminek hatására elkerekedett szemű kisfiúk akarnak majd űrhajósok lenni. Még a bölcsészalkatú nézők is nosztalgikusan emlékezhetnek vissza a gimnáziumi matekórákra: talán nincs is annál szebb, mint amikor kijön a kétismeretlenes egyenlet.


Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon!