Kétszer is beengedte lakásába a lopós házalót

-

A román nő másodszorra agresszíven kezdett viselkedni, amikor észrevették, hogy pénzt lopott. Végül a román rendőrség fogta el és adta át a magyar hatóságoknak.


A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi osztálya nyomozást folytat rablás bűntett és súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Ö. Gizella 46 éves román állampolgár ellen – olvasható a Police.hu-n.

A nyomozás adatai alapján a nő 2015. január 20-án 12 órakor becsengetett egy kecskeméti ingatlanba, ahol ruhát akart eladni egy idős férfinak, aki beengedte őt a házába. A gyanúsított a nadrágokat felpróbáló bácsi figyelmetlenségét kihasználva a sértetten lévő ing zsebéből készpénzt akart ellopni, azonban a férfi ezt észlelte, és elküldte a házalót.

A román nő két nap múlva ismét megjelent az ingatlannál, és felajánlotta a bácsinak a korábban eladott rossz minőségű nadrágok cseréjét. Amíg a férfi elfordult a ruhákat felpróbálni, a gyanúsított a szobában lévő szekrényekben kutatott. A házigazda ezt észlelve kérdőre vonta a házalót, aki azzal magyarázta tettét, hogy ajándék ruhadarabokat szeretett volna a meglévők közé csempészni.


Kép a helyszínelésről


Amikor az ott lakók távozásra szólították fel az idegent, ő újabb ürügyekkel biztosította maradását: először rosszullétre hivatkozva vizet kért, majd a hazautazásához próbált meg készpénzt szerezni. A jóhiszemű bácsi az inge zsebébe nyúlva vette észre, hogy onnan hiányzik a pénze. Megpróbálta visszatartani a feltételezett elkövetőt, azonban a nő erősen meglökte a szoba ajtaját, melynek következtében a kilincsét szorító sértett a földre esett, és a szélhámos nő elmenekült a helyszínről.

A kecskeméti rendőrök azonnal megkezdték az elkövető felkutatását. A felderítőmunka eredményeként a nyomozóknak sikerült beazonosítani a feltételezett elkövetőt. Mivel a román nő felkutatására tett intézkedések nem vezettek eredményre, ezért a Kecskeméti Rendőrkapitányság 2015. augusztus 4-én elrendelte Ö. Gizella országos körözését. A nyomozás során felmerült a gyanú, hogy a feltételezett elkövető külföldön tartózkodik, ezért ellene a Kecskeméti Járásbíróság 2015. október 27-én európai elfogatóparancsot bocsátott ki, amelynek alapján a nőt a román hatóságok 2015. november 19-én elfogták, majd – az ORFK Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ Interpol Magyar Nemzeti Iroda közreműködésével – 2015. december 4-én 11 óra 20 perckor az ártándi közúti határátkelőhelyen átadták a kecskeméti nyomozóknak.

A rendőrök Ö. Gizellát – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként kihallgatták, és kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozását.