Kétszer annyi hadigondozott kér ellátást, mint a kormány gondolta

-

Több mint negyvenezren jelentkeztek eddig a hadigondozottak körének kibővítése nyomán járó ellátásért. Korábban a kormány 20 ezer emberrel számolt.


Kovács Zoltán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában mondta el, hogy a járási és a fővárosi kormányhivatalokban benyújtott kérelmek közül mintegy 27 ezret elbíráltak, többen már kapják is az ellátást. A határokon túlról eddig 450-500 kérelem érkezett.


Az Országgyűlés június 23-án fogadta el azt a változtatást, amely a hadigondozási ellátásra jogosultak körét módosítja. A módosítás indoklásában azt írták: az Országgyűlés e törvénnyel is kifejezi, hogy a nemzet elutasítja azt az 1949-ben meghozott politikai döntést, amely az érintetteket megfosztotta ellátásuktól, nem egy esetben elvéve ezzel a méltó emberi élet lehetőségét az özvegyektől és az árváktól.

Lázár János az előterjesztői expozéjában azt mondta: a becslések szerint húszezer emberről lehet szó, és a törvény hatályát kiterjesztik azokra is, akik 1947-ben elveszítették magyar állampolgárságukat. Megjegyezte, pár ezer embert érinthet a javaslat a határon túl.

Kovács Zoltán a Kossuth Rádióban felidézte: a törvénymódosítás szimbolikusan a második világháború befejezésének 70. évfordulóján lépett hatályba. Azt mondta: a magyar államnak komoly adóssága volt azon hadiözvegyek, illetve hadiárvák iránt, akiktől politikai okból – például mert elesett hozzátartozójuk a keleti fronton harcolt – elvették az őket megillető juttatást.

Kovács Zoltán az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában elmondta: a támogatás mértéke – amit a jogosult élete végéig megkap – a hadiárvák esetében a mindenkori minimálnyugdíj 30 százaléka, ez jelenleg 8500 forint. A hadiözvegyeknél az ellátás összege 112 százalék, ami 32 ezer forint. Bár sokaknak nehéz volt a sorsuk, nehéz körülmények között éltek, nem csak a pénz miatt nyújtják be a kérelmet – mondta Kovács, megjegyezve: ez erkölcsi elismerést is jelent azoknak, akiket megfosztottak az őket megillető juttatástól.