Kétszáz besúgónak tartott irakit rabolt el az Iszlám Állam

-

Az észak-iraki Kirkuk tartomány dél-nyugati részén fekvő al-Halauat település kétszáz lakosát rabolták el az Iszlám Állam emberei. A település lakosait azzal vádolják, hogy együttműködtek a szervezet ellen harcoló erőkkel – adta hírül a Farsz iráni hírügynökség pénteken.


A túszul ejtett emberek sorsáról egyelőre nincsenek információk, de az Iszlám Állam fegyveresei általában halállal szokták az ellenségeikkel való együttműködést büntetni. A szélsőségesek szerint az elraboltak információkat szolgáltattak ki az ISIS vezetőinek helyzetéről a kurd fegyveres erőknek (pesmergáknak) és az iraki biztonsági erőknek.


Az iraki hadsereg a térségben harcoló fegyveres csoportokkal együttműködve a hét elején támadást indított a szélsőségesek állásai ellen a tartományban, és a heves harcok során közel ötven településről űzték ki a dzsihadistákat.


A kurd harcosok szeptember végén újabb győzelmeket arattak az Iszlám Állam felett, és sikerült kiűzniük az iszlamistákat a kurd irányítás alatt lévő Kirkuk városhoz közeli négy településről. A pesmergák ezzel újabb lépést tettek a kőolajban gazdag Kirkuk feletti hatalmuk megszilárdításáért, és egyúttal közelebb kerültek a dzsihadisták egyik fellegvárának számító Havidzsához is.