Nem készül kétéves költségvetésre a kormány

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

-

Téves volt az a sajtóértesülés, amely szerint egyszerre fogadtatná el a parlament a 2017-es és 2018-as költségvetést.


A Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) közölte: „A kormány nem tervez kétéves költségvetést, az erről szóló sajtóértesülés téves.”

Mindezt azután küldték meg – ahogy cikkünk előző verziójában is olvasható volt –, hogy azaz InfoRádió úgy értesült, kétéves költségvetésre készülhet a kormány a választás előtti két évre. Alapvetően egy évre szokták, de az első Orbán-kormány 2001-2002-ben már volt erre példa, ráadásul ugyanúgy a választás előtti két évre vonatkozott.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter február végén terjesztett be, majd a parlament költségvetési bizottsága kedden 20 perc alatt el is fogadta azt a javaslatot, amely módosítaná a költségvetési-törvényt úgy, hogy a kormány tagjai gyakorlatilag bármilyen célra elkülöníthetnek forrásokat anélkül, hogy módosítani kellene a költségvetést.

Az Inforádió – ezek szerint téves értelmezése – szerint Lázár azért terjesztette be ezt a javaslatot, mert arra készül a kormány, hogy egyszerre fogadja el a 2017-es és 2018-as terveket. Ha valóban így fogadnák el a költségvetést, és Lázár törvénymódosítását is megszavazzák, akkor egy miniszteri rendelettel bármikor átcsoportosíthatóak pénzösszegek.

A rádióadónak korábban a Nemzetgazdasági Minisztérium nem cáfolta a hírt, igaz, meg se erősítette, annyit közöltek, hogy jelenleg a 2017-es költségvetés előkészítésén dolgoznak.