Két időközi választást tartanak, mert elegük lett a polgármesterből

Fotó: MTI/MTVA / Koszticsák Szilárd

-

Két településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: a Vas megyei Felsőcsatáron, valamint a Pest megyei Püspökszilágyon, mindkét településen polgármestert és képviselő-testületet is választanak.


A Vas megyei Felsőcsatáron azért kell faluvezetőt és testületi tagokat választani, mert a község képviselő-testülete április 29-én feloszlatta önmagát, arra hivatkozva, hogy nem tudnak együtt dolgozni a polgármesterrel.

A polgármesteri posztért a korábbi polgármester, Lendvai Gábor indul, valamint Kratochvill Attila, aki 2006 és 2014 között volt Felsőcsatár polgármestere. A négy képviselői helyre tizenegyen jelöltették magukat, valamennyien függetlenként, köztük az előző testület valamennyi tagja. A 497 lakosú község választói névjegyzékében 418-an szerepelnek.


A Pest megyei Püspökszilágyon szintén azért kell időközi választást tartani, mert a község képviselő-testülete áprilisban kimondta feloszlását, a képviselők ugyanis nem akartak tovább dolgozni a tavaly ősszel megválasztott polgármesterrel.

A polgármester-választáson négy független jelölt indul: Tordai Sándor, Jáncsy Pál, Rottenhoffer István és Huszár László, a négyfős képviselő-testületbe pedig 11-en szeretnének bejutni, mindannyian függetlenek. A községben 755-en élnek, közülük 586 választópolgárt várnak a szavazóhelyiségbe.


Szavazni reggel hattól este hét óráig lehet, a polgármester-választáson az a jelölt nyer, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapta, függetlenül a megjelentek számától.