Két hetük maradt a magyar autósoknak

Fotó: MTI / Németh György

-

Január 31-ig érvényesek a tavaly megváltott éves országos és megyei autópálya matricák – mondta Kibédi-Varga Lajos, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) szóvivője az M1-en.


Az autósoknak a következő alig több mint két hét áll rendelkezésükre megváltani a 2016-os éves matricát. A szóvivő elmondta, az adatok szerint egyre többen veszik igénybe a rendszert, és olyanok is autópályát használnak, akik eddig nem tették.


Tavaly 2,3 millió, 400 ezerrel több magyar autó vette igénybe a díjköteles utakat. Az ellenőrzési rendszer adatai szerint még ennél is több, 3 millió külföldi autó közlekedett az utakon tavaly, ami jelentős tranzitforgalmat mutat. A 10 napos matricából több mint 8 millió fogyott. Ahogy a VS.hu korábban megírta, a matricák összesen 2015-ben közel 58 milliárd forint értékben keltek el. Bár a használatarányosabb matricarendszer igazságosabb lenne, 2020-ig biztosan nem lesz belőle semmi.

Kibédi-Varga Lajos kiemelte: nincs érdemi változás az e-matricák rendszerében, nem emelkedtek az árak, és nincsenek új díjkategóriák sem.

Közlése szerint az e-matricás rendszerben a személyautók számára díjköteles szakaszok köre 2016. január elsejétől két tavaly átadott, a gyorsforgalmi hálózatba kapcsolódó úttal – M43 Makó–országhatár és M85 új szakaszai – bővült, más változás nem történt. Az M86-os autóúton és az M9-es autóúton a személyautók után nem kell használati díjat fizetni, ebben 2016-ban sem várható változás.

A jogosulatlan úthasználók aránya 2-3 százalék között alakul, ami nemzetközi szinten is kedvező – mondta.