Két éven át meghurcolták a rőzseszedő anyát

-

A rendőrség és az ügyészség 1500 forintot érő fa miatt gyerekeinek elvételével fenyegette a nőt, akinek a bíróság adott csak igazat.


Az Abcúg története Szabolcsban esett meg. Az ötgyermekes anyukának az volt a veszte, hogy egy hideg téli napon, amikor elfogyott a tüzelőjük, elment három gyermekével gallyat gyűjteni a közeli legelőre. Visszafelé menet azonban éppen egy rendőrségi razzia kellős közepébe csöppentek, a zsaruk éppen fatolvajok nyomában jártak. A nőt azonnal fogdába vitték, gyerekeit hazaküldték, a fát elkobozták, és 15 ezer forint bírságot szabtak ki rá.


A 72 órás fogvatartás is már eléggé igénybe vette az anyuka pszichikai tűrőképességét, ám az ügyészség még vádat is emelt ellene kiskorú veszélyeztetése miatt. Az elsőfokú járási bíróság el is ítélte, megrovást kapott, amiért lopásra tanította a gyermekeit.

Az asszony azonban fellebbezett, másodfokon nyert is, ám az ügyészség sem adta fel, így végül a napokban a Debreceni Ítélőtábla mondta ki, hogy a nőnek van igaza. Sőt, azt is hozzátette - tudósít az Abcúg, hogy


nagyobb szülői gondatlanság lett volna őket egyedül hagyni,

mint kivinni a mezőre. A gyerekeknek pedig fogalmuk sem lehetett róla, hogy fát lopni mennek, ezt még az asszony sem tudta, hiszen azt hitte, hogy egy legelőre megy rőzsét gyűjteni, és egyébként is csak meleget akart csinálni a lakásban a saját gyermekei számára - állapította meg a bíróság.