Két év alatt 1500 embercsempészt fogtak el Szerbiában

Fotó: VS.hu / Zagyi Tibor

-

Szerbián az év eleje óta több mint 100 ezer menekült haladt át.


Hat embercsempészt vettek őrizetbe kedden a szerb-bolgár határ közelében, 78 migránst próbáltak meg átjuttatni az Európai Unióba. A szerb belügyminisztérium szerint egyre több embercsempész-hálózatot számolnak fel: csak az utóbbi két évben 1500 embert tartóztattak le embercsempészet gyanújával.

Szerbián keresztül még mindig nagy számban próbálnak bejutni az Unió területére, ebben az évben már 100 ezer közel-keleti és afrikai migráns haladt át, annak ellenére, hogy március elején a magyar kerítés elvileg lezárta az úgynevezett balkáni útvonalat.

A rendőrség és a hadsereg közös járőrözésével Szerbia azt is szeretné megakadályozni, hogy feltorlódjanak a migránsok az országban. Amióta ugyanis Magyarországon a hatóságok a 8 kilométeres határsávban is elfoghatják a menekülteket, és visszavihetik Szerbiába, egyre kevesebben hagyják el a balkáni országot.

A magyar hatóságok naponta csak 30 embert engednek be a Szerbiával közös határon létesített röszkei és a tompai tranzitzónába, ahol benyújthatják menedékjogi kérelmüket.