Két ellenséggel küzdene meg Szíriában a török hadsereg

Fotó: AFP / BULENT KILIC

-

Kiűznék az Iszlám Állam terroristáit a térségből, de azt sem engednék, hogy a kurd harcosok foglalják el a területet.


Tucatnyi török harckocsi tört be Szíria területére szerdán. Előzőleg a tüzérség és a légierő mért csapást az Iszlám Állam állásaira. A török hadsereg szerint Dzsrablúsz környékén több mint 80 célpontot semmisítettek meg - írja a BBC. Az offenzívát a török különleges erők indították, akik már a harckocsik előtt behatoltak Szíriába.

A törökök a hadművelet az Iszlám Állam és a kurd harcosok ellen indították - mondta Recep Tayyip Erdogan elnök. A törökök a héten már lőttek a szíriai kurdok állásait: így akarták megakadályozni, hogy ők foglalják el a területet az Iszlám Állam visszavonulása után. Ankara ugyanis attól tart, hogy a szíriai kurdok valamiféle autonóm területet hozhatnak létre, ami a törökországi kurdok szeparatizmusát is erősítheti.



A török harckocsikat katonai járművek kísérték, a feltételezések szerint ezeken a Törökország által támogatott szír felkelők utaznak.

A tüzérségi előkészítés hajnali 4 órakor kezdődött. Egy és háromnegyed óra alatt 224 lövedéket lőttek ki 63 célpontra. A török és amerikai légierő támadása ezután következett. A határ menti török várost, Karkamiszt már korábban evakuálták, mert az Iszlám Állam aknavetőkkel lőtte.

A török csapatokkal oldalán harcoló felkelők a hadművelet kezdete óta 4 falut foglaltak el Szíriában. A törökök szerint az Eufráteszi Pajzs fedőnevű műveletben eddig legkevesebb 46 dzsihadistát öltek meg.