Két BL-döntőt rendez Budapest

Fotó: VS.hu / Zagyi Tibor

-

Az Európai Úszószövetség döntött: 2016-ban és 2017-ben is Budapesten rendezik a férfi vízilabda Bajnokok Ligája hatos döntőjét.


Az Európai Úszó Szövetség (LEN) gazdasági vezetői tisztét betöltő sportdiplomata, Gyárfás Tamás egy újabb rangos esemény elnyeréséről számolt be hétfőn: 2016-ban és 2017-ben Budapest lehet a házigazdája a férfi vízilabda Bajnokok Ligája hatos döntőjének. Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke csütörtökön jelentette be, hogy a szövetség hivatalosan is jelezte az Európai Úszószövetség (LEN) felé rendezési szándékát.


Jövőre még valószínűleg a Margitszigeten rendezik a háromnapos döntőt, a 2017-es finálé viszont a Dagálynál épülő új komplexum avatóeseménye lesz a tervek szerint. Kemény Dénes elnök úrral még néhány részletet egyeztetni kell, de ezek jórészt formai kérdések

– mondta Gyárfás Tamás. A két, egymás utáni BL-döntő nem meglepő: a LEN új rendszerében „párosával” lehet megrendezni a BL Final Six-et, 2014-ben és 2015-ben például Barcelona a házigazda. Szintén a hétvégi ülésen véglegesítették, hogy 2016-ban július 6. és 10. között tartják Hódmezővásárhelyen a junior úszó Európa-bajnokságot.


Lájkolj minket a Facebookon!