Késekkel akartak támadni az ausztrál kamaszok

-

A merényletek tervét az Iszlám Állam ihlette.


Vádat emeltek Sydney-ben két 16 éves ausztrál fiú ellen, akik szuronyokkal akartak merényleteket elkövetni. Azután vették őrizetbe őket, hogy egy fegyverboltban megvették a késeket. Terrorcselekmények előkészítésének, valamint az Iszlám Állam szervezetéhez való tartozásnak a vádjával tartóztatták le őket.

„Nincsenek konkrét információink arra vonatkozóan, hogy merényletüket hol követték volna el, de egy küszöbön álló támadásról van szó” – mondta Catherine Burn. Az új-dél-walesi rendőrség helyettes parancsnoka szerint egy ideje már megfigyelés alatt tartották a párost, akik a „tervezett merénylethez az Iszlám Államtól merítettek ötletet”, és „összeköttetésben álltak” a dzsihadista terrorszervezettel, vagy „hűséget esküdtek nekik”.

Ausztráliában az utóbbi két évben 11 merényletkísérletet hiúsítottak meg. Idén szeptemberben vádat emeltek egy szintén az Iszlám Állam által inspirált támadó ellen, aki késével súlyosan megsebesített egy 59 éves férfit.