Kesebbet szexelnek az amerikai tinik, mint 30 éve

Fotó: iStockphoto / KatarzynaBialasiewicz

-

Egy amerikai kutatás arra jutott, hogy drasztikusan kevesebbet szexelnek a mai kamaszok, mint azok, akik a 80-as években voltak középiskolás korúak. A jó hír, hogy a tinédzser kori terhességek száma is csökkent.


2000, 15 és 19 év közötti tinit és 1700 fiatal húszévest kérdeztek meg a kamaszkori nemi életükről a kutatók, hogy megtudják, hogyan is áll a mai fiatalság szex terén.


Mint kiderült, nem annyira aktívan, mint ahogy azt a legtöbben gondolnánk. A megkérdezett lányoknak csupán a 44 százaléka mondta azt, hogy már nem szűz, holott 3 évtizeddel ezelőtt 51 százalékuk felelt hasonlóan. A fiuknál még nagyobb a változás: míg 1988-ban még 60 százalékuk mondta, hogy már legalább egyszer szexelt, ma már ez csak a 47 százalékukra igaz – írja a Washington Post.



A lap által idézett szakemberek ezt a drasztikus változást javarészt az okostelefonok és hasonló eszközök elterjedésével indokolják. Szerintük az internet segítségével a fiatalok sokkal tájékozottabbak a nemiséggel és annak kockázataival kapcsolatban, így döntéseiket tudatosabban, felvilágosultabban hozzák meg.


A tájékozottságra vezetik vissza a tinédzser kori terhességek csökkenő mértékét is – a legtöbb szexuálisan aktív kamasz használ valamilyen fajta védekezést. A felmérés szerint még mindig az óvszer a fogamzásgátlás legelterjedtebb módja, amit azonban rögtön a megszakításos módszer követ. A legtöbben – fiúk és lányok egyaránt – 19 éves koruk körül vesztik el a szüzességüket.