Kerekesszékkel próbálták bevenni az akadálymentes villamosmegállókat

Fotó: Abcúg / Hajdú D. András

-

Hiába újak és elvileg akadálymentesítettek a Fehérvári út környéki villamosmegállók, kerekesszékkel, segítő nélkül gyakorlatilag megközelíthetetlenek. A mozgáskorlátozottaknak magas padkákon és balesetveszélyes rámpákon kell magukat átküzdeni nap mint nap.


Látod, hogy megbámulnak az emberek? Ritkán látnak kerekesszékest, sokan azt hiszik, nincsenek is a városban. De vannak, csak nem mozdulnak ki az utcára, mert borzasztóan nehéz közlekedniük”

– mondja az Újbudán élő Zsuzsa, miközben próbál feltuszkolni a Fehérvári út egyik vadonatúj villamosmegállójába. Nem egyszerű a dolga, pedig még könnyebb is vagyok, mint az édesanyja, akit hetente többször is utaztatnia kell – írja az Abcúg. Választhat: vagy lendületből próbál feltolni a járdára, aminek – ha nem kapaszkodnék – az lenne a vége, hogy egész egyszerűen kiesnék a székből. De Zsuzsa inkább a humánusabb, viszont jóval időigényesebb megoldást választja: lassan megemeli a kocsi elejét, majd a combjával tartva a székkel együtt közel hetven kilót, felemel. Ez nekem sokkal kellemesebb, szinte semmit nem érzek, viszont a gyalogosoknak szóló zöld jelzésünk közben pirosra vált, az autók elindulnak, Zsuzsának pedig ez a fajta emelgetés rettentő megerőltető.



Augusztus végén adtak át a Fehérvári és a Bartók Béla úton 35 akadálymentesített villamosmegállót. A BKK erről szóló közleménye azt írja, hogy a korszerűsített, és az akadálymentességi követelményeknek megfelelő 35 megállóhely-peron már alkalmas a biztonságos utasforgalomra. Zsuzsa azért keresett meg minket, mert szerinte ez egész egyszerűen nem igaz: hét éve, egy stroke miatt lebénult édesanyjával naponta szembesül azzal, hogy a megújult villamosmegállók és azok környéke minden, csak nem akadálymentesített. “A Fehérvári úton ugyanis az akadálymentesnek nevezett süllyesztett járdaszegélyek helyenként 3-4 centiméterrel magasabbak az úttesthez képest, ezért visszadobják a kerekesszék első kis kerekeit” – mondja Zsuzsa. Az Andor utcánál mi is mértünk egyet, ott például öt és fél centiméter magas volt a padka.


Az Andor utcai megállónál öt és fél centi magas a padka


Zsuzsa készített a Fehérvári út és az Építész utca sarkán egy videót arról, mekkorát rázkódik beteg édesanyja, miközben ő az úttestről a járdára tolja:



Szerinte a most átadott villamosmegállók a kerekesszékben ülők számára ebben a formájukban használhatatlanok és balesetveszélyesek. Jelezte a helyi önkormányzati képviselőnek a problémát, aki kiment egy hónapja, még az építkezés idején, és beszélt az építésvezetővel, aki annyit mondott neki, hogy ő betartja a szabványt. A nő azt szeretné elérni, hogy legalább kenjenek egy kis plusz aszfaltot a járdaszegélyekhez, hogy végre használható legyen az egész.

A BKK még 2015-ben adott ki egy tervezési útmutatót a a villamos- és autóbuszmegállókról. Ebben azt írják, hogy a megállóhely elhelyezésénél törekedni kell rá, hogy az könnyen és biztonságosan megközelíthető legyen. Mindig biztosítani kell a megállóhoz vezető útvonalak akadálymentességét.


Az átkelést segítő híd elemei közé könnyű beragadni


Mi is kipróbáltuk, milyen érzés egyedül megpróbálni eljutni a megállókba, ha valaki keresztültol minket a villamossíneken, vagy az úttestre helyezett vashídon, és azt is, hogy mennyire nehéz egy székkel együtt 70-80 kilós embert emelgetni járdára fel és járdáról le. Egészséges emberként is kellemetlen, ahogy egy-egy huppanónál megrázkódik az ember, amikor pedig egyedül próbáltuk hajtani a kocsit, néhol majdnem ki is estünk belőle. Zsuzsa ezért használ biztonsági övet, amikor édesanyját szállítja.

A nőnek minden egyes ilyen rázkódás komoly fájdalommal jár. Azért, hogy ezeket a rázkódásokat elkerüljék, nem ritka, hogy Zsuzsa az úttesten tolja az édesanyját, ott ugyanis szó szerint sokkal gördülékenyebb az utazás. Ez a megoldás azonban több szempontból sem jó: egyrészt balesetveszélyes, másrészt az autósok sem értik – teljes joggal -, hogy mit keresnek a forgalomban, miközben ott van a járda is. „Horror az egész” – mondja Zsuzsa, akinek hetente többször is muszáj villamossal közlekednie, többek között orvoshoz viszi édesanyját. Hívhatna betegszállítót is, de az alkalmanként hétezer forintba kerül.

De az sem könnyebb, amikor nem minket tolnak, hanem mi próbáljuk a székben ülőt eljuttatni A-ból B pontba. A kerekek az Andor utcai megállónál kihelyezett, rámpaként szolgáló híd elemei közé többször is beleragadtak, onnan kiszedni egyedül a széket egyedül egyikünknek sem sikerült. A kerekek egyébként a villamossíneken is többször megakadtak, hozzánk hasonlóan járt az Építész utcai megállónál egy babakocsit toló fiatal nő is.


Kerekesszékkel próbáltuk bevenni az akadálymentes villamosmegállókat


Megkerestük a BKK-t, illetve a kivitelező Colas Út Zrt.-t, azt kérdeztük tőlük, hogy pontosan milyen építésügyi szabvány alapján minősítették akadálymentesnek az átadott villamosmegállókat, illetve, hogy tesztelték-e azokat kerekesszékes emberek bevonásával. A BKK a szabványokról és a tesztelésről nem írt semmit, annyit válaszoltak, hogy a Fehérvári út jelenleg is munkaterület, mivel a helyszínen az útépítés október végéig tart.

“Az elkészült 35 megállóhely tehát a biztonságos, akadálymentes utasforgalomra ténylegesen alkalmas, bizonyos kényelmi funkciók – mint az utasvárók, FUTÁR-kijelzők, egyes gyalogátkelőhelyek – még nem készültek el teljes körűen. A BKK nem kívánta hosszabb ideig fenntartani a villamospótlást, mint szükséges; az Ön által említett Andor utcai villamosmegálló használata pedig már jelenleg is kényelmesebb, mint a felújítás előtt” – írták.

Zsuzsa szerint azonban például az Építész (hivatalosan Albertfalva) utcai lámpás gyalogátkelő már nem munkaterület, készen van. Az úttest felülete és a villamossínek közötti aszfaltozás már láthatóan végleges. Az Andor utcában még valóban zajlik az építkezés, ez azonban szerinte nem lehet kifogás arra, hogy a kereszteződés ne legyen akadálymentes.