Kenderesi lemaradt a kazanyi vébéről, de már nincs karanténban

-

A kazanyi vizes vébéről betegség miatt lemaradt Kenderesi Tamás hónapokig elnyúló kényszerszünettől tartott, ami keményen visszavetette volna az olimpiai felkészülésében is. A 19 éves pillangó-specialista néhány napja kiszabadult a szárazföldi karanténból, és már úszhat, ha csak keveset is, és azt is kíméletes tempóban.


„Olyan boldog vagyok, hogy el sem tudom mondani. Soha nem fogom elfelejteni, amikor kiderült, hogy világranglista másodikként nem utazhatok el a kazanyi vb-re. Az akkora csapás volt, hogy nagyobbat nem is kaphattam volna – nyilatkozta Kenderesi a Telekom Sporthír Szolgálatnak. – Valójában semmi sem utalt arra, hogy betegség lappang bennem. Az utolsó edzőtábor harmadik hetében egyáltalán nem csodálkoztam azon, hogy a szokásosnál egy kicsit fáradtabb vagyok. Nagy dobásra készültem, az járt a fejemben, hogy éremmel fogok hazatérni Oroszországból. Aztán felfedeztem, hogy a nyakam bal oldalán a nyirokcsomó egyre duzzadtabb, de még akkor is csak egy megfázásos betegségre gyanakodtam. Ennek utána kell járni, mondta a mesterem, így kerültünk a Sportkórházba.”


Elúsztak a kazanyi érmek

Téglásy György, a Sportkórház belgyógyász főorvosa azzal szembesítette, hogy mononukleózisos fertőzést (köznyelven csókbetegséget) kapott, ezért eltiltják az úszástól, sőt mindenféle edzéstől is. Először fel sem fogta, hogy három hónapig a lábát se lógathatja be a vízbe.

„Jól ment az úszás az edzőtábor első hetében, egyre bátrabban vártam a kazanyi döntőt. Engem a tét nem nyomasztani, hanem feldobni szokott, így azt is kimondtam magamban, hogy ha az ellenfelek megszorítanak, az 1:54.79-es egyéni csúcsomat is megjavíthatom. Az pedig éremszerzéshez is elég lehet. A sokk után akkor keseregtem újra, amikor a 200 pillangó világbajnoki döntőjét a televízióban nézve próbáltam elhelyezni magamat a döntősök között” – magyarázta. Kazanyban Cseh László 1:53.48-al nyerte a számot, a lengyel Jan Switkowski 1:54.10-zel lett bronzérmes.


Riói meglepetés a célja

Három hete az ultrahangos vizsgálat megállapította, hogy Kenderesi lépe még mindig négy centiméterrel nagyobb a kelleténél, egy héttel később a különbség azonban már csak két centiméter volt. Ekkor határoztak úgy az orvosok, hogy visszatérhet a medencébe, de 2000 méternél semmiképpen sem úszhat többet naponta. A sebességre pedig azt mondták, hogy fogja vissza magát, és csak úgy tempózzon, ahogy a szorgos amatőrök.

„Én már ennek is örülök, és tartom magamat az előírásokhoz. Így legalább nem nulláról kezdem majd szeptemberben a felkészülést a rövid pályás Európa-bajnokságra. A kismedencében eddig soha nem éreztem otthon magamat, a magyar bajnokságon egyszer hetedik lettem, aztán pedig a döntőbe se kerültem be. Remélem, most másképpen alakulnak a dolgok, de fontosabb a számomra, hogy jövőre az nagymedencés Európa-bajnokságon, aztán pedig az olimpián is nagy időt tudjak úszni. Külön kihívást jelent a számomra a 2016-os magyar bajnokság. Eddig kétszer voltam gyorsabb Cseh Lacinál és Biczó Bencénél is, jövőre viszont már azzal is számolnom kell, hogy a mesterhármashoz a világbajnoki címvédőt kell megelőznöm” – mondta a mélyponton túllévő sportoló.