Keményen rászólt Magyarországra az ENSZ és az Európa Tanács

Fotó: Vs.hu / Hirling Bálint

-

Közleményben szólították fel Magyarország vezetését, hogy hagyjanak fel az idegenellenességet és intoleranciát szító politikával. Szijjártó Péter nem ért egyet.


Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának hivatala, az Európa Tanács és Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodája közös közleményben sürgeti a magyar vezetést, hogy vessenek véget a félelemkeltő és idegenellenességet szító politikai gyakorlattal.

Az aláíró szervezetek arra kérik a kormányt, hogy ahelyett, hogy bűnözőknek és terroristáknak állítja be a menekülteket, inkább segítsék az üldözötteket és fogadják el, hogy az Európába érkező menekültek traumákon mentek át; fájdalmakkal és tragédiákkal terhelten keresik a reményt az új életre, távol a háborúktól.

Emlékeztetnek, hogy a közös európai rendszer részeként Magyarországnak is együtt kell működnie a menekültválság megoldásában.


Szijjártó reagált:

Szijjártó Péter külügyminiszter szerint az ET és az UNHCR azzal vádolja Magyarországot, hogy nem humánus módon jár el, de ez nem igaz, Magyarország a korábbi években is és most is védelmet biztosít azoknak, akik arra valóban jogosultak. Gazdasági bevándorlók tíz- és százezreit azonban nem tudja befogadni - tette hozzá a közleményre reagálva a miniszter.

Azzal kapcsolatban, hogy a két szervezet szerint Magyarország terroristának állítja be a migránsokat, a tárcavezető kijelentette: ez sem igaz, "soha nem mondtuk, hogy minden bevándorló terrorista. Azt mondjuk, hogy az illegális bevándorlók ellenőrizetlen beáramlása növeli a terrorveszélyt Európában".


Arról pedig, hogy az ET és az UNHCR álláspontja szerint Magyarországnak az a feladata, hogy ezeknek az embereknek segítsen új életet kezdeni Európában, Szijjártó Péter úgy vélekedett: ez a migrációs válság legnagyobb tévedése.
Magyarországnak nem az a feladata, hogy több millió vagy akár több tízmillió migránsnak új életet tegyen lehetővé Európában, hanem az, hogy segítsen a régi életüket visszakapni, és a konfliktus lezárásáig emberhez méltó körülményeket biztosítson, közel a hazájukhoz - mondta.