Kell-e rettegnünk Észak-Korea hidrogénbombájától?

-

Kim Dzsong Unon kívül talán senki sem tudja egészen pontosan, milyen atomfegyverekkel és hordozórakétákkal rendelkezik Észak-Korea. A rakétáik rendre leesnek, a kis hatóerejű nukleáris kísérleteik közül sem sikerült mindegyik, azt állítják azonban, hogy már rendelkeznek termonukleáris fegyverrel, azaz hidrogénbombával. Rendet teszünk a fogalmak között.


Kezdjük szótárazással, mert a fogalmak kellően össze vannak keveredve. A köznyelvben az atombombának nevezett, maghasadáson alapuló és a hidrogénbombának nevezett, termonukleáris vagy fissziós, azaz atommagok egyesülésén alapuló fegyver is nukleáris fegyvernek számít. Attól, hogy egy ország képes bármelyiket létrehozni, még nem biztos, hogy képes rakétára szerelhető méretben is megépíteni ezeket. Vagy hogy rendelkezik a fegyver célba juttatásához szükséges hordozórakétával. Észak-Korea ráadásul hagyományosan fejlettebbnek és hatékonyabbnak állítja be saját fegyverkezési programjait, mint amilyenek azok valójában.


Mit csinált eddig Észak-Korea?

Korea 2005-ben jelentette be, hogy rendelkezik atomfegyverekkel, majd 2006-ban, 2009-ben és 2013-ban kísérleti, föld alatti atomrobbantásokat végzett az ország észak-keleti részén található punggye-ri-i bázison. A 2014 decemberében bejelentett, majd január hatodikán elvégzett robbantás is itt történt. Az első – valószínűleg elhibázott – robbantás egy kilotonnás hatóerejű volt, azaz a bomba rombolóereje ezer tonna TNT-vel volt egyenértékű. A második négy, a harmadik robbantás pedig hét kilotonnás volt. Összehasonlításképpen: a Nagaszakira ledobott Fat Man bomba 20 kilotonna, a Hirosimára ledobott Little Boy pedig 15 kilotonna hatóerejű volt. A hatóerőről és az alkalmazott technológiáról lentebb még lesz szó, a pusztítás felméréséhez viszont remek eszköz a Nukemap nevű interaktív oldal.


37 ezer halottja és 125 ezer sérültje lenne, ha Budapestre dobnák a Little Boyt


Az első jelentések szerint az Észak-Korea által termonukleáris robbantásnak mondott a mostani kísérlet hatóereje sem volt jelentősen nagyobb, mint a korábbi próbálkozásoké. Ahhoz viszont, hogy a különböző szenzorok adatait kiértékeljék, még hónapokra van szükség. A Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője ezért nem is kommentálta a koreai állításokat. A Rand kutatóintézet és a dél-koreai hírszerzés pedig kételyét fejezte ki, hogy az atombombás kísérletekkel is bénázó Észak-Korea képes lett volna hidrogénbombát építeni.

A hidrogénbomba fejlesztés összetettebb feladat, mint az atombomba létrehozása: a szerkezet felépítése lényegesen bonyolultabb, a részletek nagy része a mai napig hadititoknak számít. Az észak-koreainál régebbi atomprogrammal rendelkező országok sem rendelkezek még hidrogénbombával, mint például az 1974 óta atomhatalomnak számító India sem, igaz, nagy erőkkel dolgozik rajta. A hidrogénbomba tesztrobbantása pedig csak az egyik első lépés a fegyver kifejlesztésének folyamatában. Bevethetővé akkor válik az eszköz, amikor olyan méretűre képesek összezsugorítani, hogy interkontinentális, ballisztikus rakétával is célba lehessen juttatni. Annak ugyanis nincs számottevő esélye, hogy Észak-Korea az elavult bombázóival támadjon meg bárkit, hiszen pikk-pakk leszednék azokat.


A koreai tévében is bejelentették a sikeres robbantást


Mi történik, ha ledobják?

A nukleáris fegyverek – a köznyelvben atombombának nevezett fissziós és a hidrogénbombának hívott fúziós fegyverek egyaránt – több, egymást kísérő hatással rendelkeznek. Egy átlagos, néhány kilotonnás bomba energiájának felét a robbanás adja, 35 százalék hőként szabadul fel, a kezdeti sugárzás öt százalékért, a nukleáris kihullás sugárzása pedig tíz százalékért felelős.


A fentebbi képen bemutatott budapesti példánál maradva: a tűzgolyó sugara 180 méteres lenne, a mindent elsöprő lökéshullám 340 méterig pusztítana, az emberek 1,2 kilométeres sugárban kapnának orvosi kezelés nélkül szinte biztosan halálos mennyiségű sugárdózist. 1600 méteres sugárban még épületeket megrongáló és összedöntő mértékű lenne a lökéshullám, végül pedig 1,9 kilométeres sugarú körben szenvednének a támadás áldozatai harmadfokú égési sérüléseket.

Egy hidrogénbomba esetében az értékek jóval nagyobbak. A lenti képen az első, 1952-es Ivy Mike kódnevű amerikai bomba hatását láthatják.


Rémisztő perspektíva: az Ivy Mike Budapesten


Atom, hidrogén, számít a különbség?

A hidrogénbomba előnye az atombombával szemben, hogy lényegesen nagyobb hatóerőt képvisel. Az atombombában maghasadás (fisszió) történik: az uránt vagy a plutóniumot neutronokkal bombázzák, amelyek hatására a nehéz atommagok könnyebb elemekké hasadnak, további neutronokat bocsátanak ki és energia szabadul fel. A további neutronok újabb atommagokat hasítanak szét és kialakul a láncreakció. Az Egyesült Államok által tesztelt legnagyobb maghasadáson alapuló fegyver az Ivy King nevű bomba volt, amelynek 500 kilotonna volt a hatóereje.



A hidrogénbomba bonyolultabb szerkezet, maghasadáson és magfúzión alapuló része is van. A bombát az elsődleges, fissziós töltet indítja be azzal, hogy részecskéket és röntgensugárzást bocsát ki, ami felmelegíti és összenyomja a másodlagos töltetet. A másodlagos töltet plutóniummagjában ennek hatására elindul a maghasadás, amely viszont a bomba utolsó töltetének számító hidrogén tartalmú szilárd anyag (a Teller-Ulam rendszerű bombákban ez lítium-deuterit) magfúzióba kezd. A folyamat több lépésből áll: először deutérium és trícium keletkezik, majd ezek hélium-4-gyé alakulnak, amely során egy neutron és energia szabadul fel.


via GIPHY


Az első Teller-Ulam bomba, az Ivy Mike 10,4 megatonnás hatóerejű volt, a továbbfejlesztett Castle Bravo fedőnevű bomba – amelyet a Csendes-óceán közepén található Bikini-atollon tesztelt az Egyesült Államok energiahozama pedig 15 megatonna volt. Ez az Egyesült Államok által felrobbantott legnagyobb nukleáris bomba, a világrekord pedig az 1961-ben Novaja Zemlján a szovjetek által felrobbantott Cár-bombának jár, amely 50 megatonnás volt.



A hidrogénbomba esetében négy forrásból származik az energia: az elsődleges töltet maghasadásából, a plutónium maghasadásából, a hidrogén fúziójából és végül a másodlagos töltés urániumburkának maghasadásából. A Cár-bomba esetében az energia kilencvenhét százaléka fúzióból származott.


A Terminátorban látványosan mutatták be, mi történik egy bomba hatósugarában


És miben hordod ki, szatyorban?

Az észak-koreai rakétaprogram még az atomprogramnál is rosszabbul áll. Elvben rendelkeznek olyan rakétával – a Taepodong-2-vel – amelynek 6700 kilométer a hatótávolsága, így akár Alaszkába is el lehet vele lőni. Sőt egyes elemzések szerint egy könnyebb robbanófejjel akár tízezer kilométerre is ki lehet terjeszteni a hatótávolságát. A gyakorlatban azonban a rakéta eddigi négy tesztje közül csak egy volt sikeres. Akkor viszont nem fegyvert hordozó, Földi célpontra irányított ballisztikus rakétának használták a Taepodong-2-t, hanem hordozórakétaként egy műholdat állított pályára.


Az észak-koreai helyzet valójában nem ennyire egyszerű: a Taepodong-2 rendre leszerepelt, a tengeralattjáróról indítható rakéták kapcsán pedig sok a bizonytalanság


Ha a Taepodong-2 egyelőre nem is jelent fenyegetést, Amerikai szakértők azt feltételezik, hogy több olyan szárazföldről és tengeralattjáróról indítható rakétával rendelkezik, amelyek képesek nukleáris robbanófejet célba juttatni. Kérdés, hogy mit szerelhet rá Észak-Korea ezekre a rakétákra, hiszen nem tudjuk, hogy a koreai tudósok képesek voltak-e előállítani miniatürizált nukleáris robbanófejet. A sok bizonytalanság között egy olyan fejlesztés van, amelyeket fotók és elemzések is bizonyítanak: Észak-Korea az elmúlt években jelentősen továbbfejlesztette az északi kínai határához közeli sohae-i űrkikötőt, hogy nagyobb rakétákat is fel tudjon bocsátani.