Kell-e rettegni a barna pulóveres kommunistától?

Fotó: AFP / LESLEY MARTIN

-

Valójában szocialista, de az eddig munkássága során olyan makacsul tapadtak rá a jelzők, hogy ma már nehéz lenne levakarni őket. Mint ahogyan az elmúlt negyven évben nem tudta levakarni magáról Jeremy Corbynt a brit közélet sem. Corbyn most új fokozatra kapcsolt, és Londonban még nehezen térnek napirendre a menetelése felett, amellyel a Munkáspárt elnöki posztjáig jutott. Ki ez a feltűnően hétköznapinak tűnő politikus, és mit akar?


Mióta Jeremy Corbyn, az esélytelen kívülállónak tartott, fura politikus meglepetésszerűen – a győzelmét májusban még 200 az egyhez kínálták a fogadóirodák – a hétvégén elnyerte a brit Munkáspárt vezetését, mindenkinek van véleménye róla. David Cameron miniszterelnök például jelentőségteljesen figyelmeztette a honfitársait, hogy a Corbyn vezette Munkáspárt nemzetbiztonsági kockázatot jelent, és az új pártvezér színre lépése miatt jobb, ha elkezdenek aggódni a gazdaság és a brit családok biztonságáért is. Elődje a pártelnöki poszton, Tony Blair egyenesen a Munkáspárt megsemmisülését vizionálta, ha Corbyn lesz az elnök, de az ő ellenérzéseiben azért szerepet játszhatott az is, hogy az utóda többször felvetette: a volt miniszterelnöknek háborús bűnök miatt bíróság elé kellene állnia az iraki háborúban játszott szerepéért.

A Blairénél árnyaltabb véleménnyel állt elő az új Labour-vezérről a volt görög pénzügyminiszter, Janisz Varufakisz, aki egyenesen Margaret Thatcherhez hasonlította Corbynt. Legalábbis látja benne a lehetőséget, hogy Thatcherhez hasonlóan – igaz, a politikai spektrum másik végéből – átrajzolja a politikai játékteret, egyúttal emlékeztetett arra a párhuzamra is, hogy amikor Thatchert a hetvenes évek végén először megválasztották, ugyanolyan megvetéssel fogadták, mint most Corbynt.

Ezekből a reakciókból is kitűnik, hogy Corbyn győzelme sokkolta a brit közéletet. Miután azonban a Munkáspárt jó ideje nem talál fogást a konzervatívokon, és a közvetlen elődje, Ed Miliband éveken át nem tudta elhitetni, hogy képes győzelemre vinni a pártot, szükség volt némi újításra. Ekkora fordulattal azonban senki sem számolt.



Jeremy Corbyn mindenekelőtt azzal tűnik ki a politikustársai közül, hogy nemcsak vannak elvei, de ragaszkodik is hozzájuk. És persze azzal, hogy ötször nyerte el az év szakálla címet a parlamentben.

Pártvezetőként tapasztalatlannak számít ugyan, de azt tudja, hogyan kell választást nyerni: a londoni Islington North szavazóit hétszer győzte meg eddig arról, hogy ő képviseli a legjobban az érdekeiket a parlamentben. Corbyn 1983-ban, Thatcher miniszterelnöksége idején jutott be először a Westminsterbe, a választói 32 éve minden egyes alkalommal bizalmat szavaztak neki. A politikán kívül egyetlen másik fizetett munkája volt: két szakszervezetnek dolgozott.

A mostani munkáspárti győzelme meglepetésnek számít, de egészen meggyőző volt: a 422 ezer leadott szavazatból nagyjából 251 ezret gyűjtött be, és 59,5 százalékkal nyert. Mindezt úgy, hogy az utolsó pillanatban került fel a szavazólapra, hogy színesítse a jelöltek listáját. Összehasonlításképpen: Tony Blair a szavazatok 57 százalékával lett a Labour elnöke 1994-ben.



Folyamatos kampányláz

A brit sajtó nevezte renegátnak, lázadónak, kommunistának. A szíve mélyén mindig is aktivista volt, és az is maradt. Míg az épp kormányzó Cameronék esetlenül mozognak az utcai politizálás színpadán, addig Corbyn a parlamenti miliőbe illeszkedik nehezen, és épp az utcán képes a leghatásosabban kibontakoztatni a közéleti tehetségét. Transzparensek és hangosbemondók társaságában sokkal megszokottabb a látványa, mint komoly értekezleteken. A családi determináltság hívei feltehetően itt megjegyeznék, hogy a tüntetések iránti fogékonysága talán azzal is magyarázható, hogy a matematikatanár édesanyja és a mérnök édesapja egy Franco-ellenes londoni demonstráción találkozott először. Elszánt békeaktivisták voltak mind a ketten. Ha van téma, amely a most 66 éves Jeremy Corbynt még mindig lázba hozza, az a béke.

A szocialista címkét büszkén viseli. Ő az, aki az elvtárs megszólítást mindenféle irónia nélkül használja. Államosítaná a vasutat és a közműcégeket, és világossá tette, hogy Nagy-Britanniából ismét jóléti államot akar csinálni. A megszorításokat pedig szenvedélyesen ellenzi, a mostani győzelme nem teljesen független ettől a sokat hangoztatott meggyőződésétől. A szocialista ügy iránti elkötelezettségét soha nem vonták kétségbe, a szavazóknak pedig ez a fajta hitelesség most jobban bejött, mint a többi jól fésült jelölt kiszámítható kampánya.



A hitelességéhez pedig csak hozzátesznek az olyan anekdoták, amelyek egy egyszerű, szerény és takarékos életről tanúskodnak. A képviselői munkássága legendásan kevés pénzébe kerül az adófizetőknek – volt olyan év, amikor mindössze 8,95 fontot számolt el, egy nyomtatópatronért. Corbyn szabadidős tevékenységei sem tipikusan politikusi időtöltések. A folyamatos kampányolás mellett azért talált időt olyan hobbikra, mint a lekvárfőzés. Nagy rajongója a sajtoknak, a humusznak, viszont nem iszik alkoholt. Elkötelezett vegetáriánus, 20 évesen fordított hátat a húsevésnek, miután egy disznófarmon dolgozott. Ami pedig még fontos adalék lehet a jellemrajzához: az Arsenal szurkolója. Biciklivel jár, nincs autója, és nem költ vagyonokat a megjelenésére sem. Ez utóbbit érdemes részletesebben kifejteni.


A mama pulcsija

Corbyn személyiségének megfejtését sokszor kezdik a ruhatáránál. Öltönyben ritkán lehet látni, inkább kigombolt inget visel, és nem veti meg a rövidnadrágot sem. Néhány brit szavazó joggal érezheti kissé tiszteletlennek a megjelenését, mások pedig talán pont az önazonosságot látják a ruhatárában. A GQ magazin szerint például Jeremy Corbyn az egyetlen politikai vezető, akinek igazi stílusa van, egész pontosan ő brit politika első „normcore” pártelnöke, aki a megválasztása előtti napon csíkos galléros pólóban, térdig érő rövidnadrágban, fekete zokniban és fekete Nike sportcipőben jelent meg, még véletlenül sem szem előtt tartva az elvárást, ami egy leendő pártelnök ruhaválasztását befolyásolja.



A megjelenése feletti meghökkenés persze nem új, már csak azért sem, mert a lezser, úgynevezett informális ruhadarabokhoz legalább annyira ragaszkodott az elmúlt évtizedekben, mint a politikai elveihez. Már 1984-ben bírálta emiatt a rendszerint háromrészes öltönyben politizáló politikustársa, Terry Dicks, aki felszólította a kollégáit, legyenek szívesek elegánsan öltözni, ha a parlamentbe mennek. Amikor a BBC szembesítette ezzel az elvárással, Corbyn magabiztosan húzta szét a kordzakóját az édesanyja által kötött bézs színű pulóver felett, és ezt mondta: „Ez nem egy divatbemutató. Nem egy férfiklub, nem bankárok intézete, ez egy olyan hely, ahol az embereket képviseljük.”



Ezek után természetesen nem kerülte sem a divatszakértők, sem a párttársak, sem a választók figyelmét, hogy első pártelnöki munkanapján méretben a szokásosnál jobban passzoló sötéték öltönyben, és hozzá illő kék ingben jelent meg. A nyakkendő viszont ezúttal is feltűnően hiányzott az összképből, sokan mégis egy nagy átalakulás első jeleit vélték felfedezni a megjelenésében.


 Jeremy Corbyn, Munkáspárt


A kívülállók szexepilje

A párt persze ennél sokkal jelentősebb változásokkal számolhat Corbyn elnöksége alatt. A Labour a nyolcvanas évek választási vereségei után a győzelem reményében a túlságosan is eltolódott egy olyan irányba, ahol a baloldali eszmék és programok kiiktatásában látta meg a lehetőséget a feltámadásra, amit az ízig-vérig baloldali Corbyn nyilván nem nézett jó szemmel. A pártnak viszont bejött: a középre mozdulásnak köszönhetően maradhatott hatalomban 13 éven keresztül Tony Blair és Gordon Brown. Amióta azonban Brown 2010-ben elvesztette a választásokat, a Labour csak kereste önmagát. Mostanra pedig megérett a helyzet arra, hogy a nagy keresgélés a felszínre dobja az extrémebb ajánlatokat is, mint amilyennel Corbyn szolgál. A BBC gyors helyzetértékelése szerint Corbyn mostani győzelme más európai országok politikai mintáját követi: azt, amelyik Görögországban (Sziriza) vagy Spanyolországban (Podemos) a kívülállók felé tolta el a politikát, de ez a hangulat biztosítja a választási támogatást az Egyesült Államokban a szintén kívülállónak számító Donald Trumpnak vagy Bernie Sandersnek.



Hogy az új Labour-vezér mennyire kívülálló? Jeremy Corbyn nem hisz a fizikai erőszakban – ellenezte a 2003-as iraki háborút, és támogatta a nukleáris leszerelést, hisz viszont a párbeszédben, akár minden áron. 1984-ben például, két héttel az után, hogy az IRA közel járt ahhoz, hogy egy bombatámadással végezzen Margaret Thatcherrel Brightonban, Corbyn meghívta a parlamentbe a szervezet politikai szárnyának, a Sinn Feinnek a képviselőit. Szintén rendszeresen tárgyalt a Hamász, illetve a Hezbollah képviselőivel, arra hivatkozva, hogy bár nem ért egyet a nézeteikkel, soha nem lesz béke, ha nem ülünk le beszélni minden oldal képviselőivel.

Megrögzött republikánus, akinek komoly ellenérzései vannak a monarchiával szemben. Ennek megfelelősen a hét eddigi legfelkapottabb híre volt, hogy a hétfői második világháborús megemlékezésen nem énekelte el a nemzeti himnuszt (azt, amelyiknek a középpontjában a királynő van). Egész pontosan tiszteletteljesen hallgatott. A szóvivője azóta azzal van elfoglalva, hogy bebizonyítsa: a pártelnök igenis hazafi.


 Jeremy Corbyn, Munkáspárt


Az ellentmondásos szerepvállalásai között azonban eddigi politikai karrierje során elkerülte azokat, amelyek felelősséggel is jártak. Sem tényleges, sem árnyékkormányzati tisztséget nem töltött be mostanáig, innen pedig elég nagy ugrás egy olyan pártnak a vezetése, amelyet két választási vereség is bomlasztani kezdett. Különösen úgy, hogy politikai pályafutása alatt főként azzal volt elfoglalva, hogy szembeszálljon a Labour vezetésével: 1997 és 2010 között több mint ötszázszor a pártja ellenében szavazott. Mivel eddig leginkább tüntetések élén érezte magát elemében, így egyelőre senki sem tudja, hogy egy párt élén mire lesz képes – sokan viszont biztosra veszik, hogy a Labour az ő elnökségének a végén egy sokkal demokratikusabb párt lesz, mint most.