Kecskemét sportja a „Mercedesből él”

Fotó: MTI/MTVA / Ujvári Sándor

-

A gyár harmadik évfordulójára a három modell mellé háromra bővítette a sport területén támogatott egyesületek számát a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.


A kosárlabda- és a labdarúgó-akadémia mellett ettől az évtől a Kecskeméti Mozgáskorlátozottak Sportegyesületét is szponzoráljuk – jelentette be Matthias Buchmüller ügyvezető igazgató a hétfőn, Kecskeméten tartott sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta: a gyermekek jelentik a jövőt, s a gyár által támogatott akadémiák komoly sikereket értek el, amióta szponzorálják azokat. Matthias Buchmüller örömét fejezte ki, hogy a jövőben olyan tehetség sikeréhez is hozzájárulhatnak, mint Boronkay Péter, többszörös világbajnok paratriatlonos.

S. Juhász Attila, a Kecskeméti TE Labdarúgó Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte: a Mercedes-Benz támogatásának köszönhetően több fiatal futballista is tagja a korosztályos válogatottnak, valamint már az NB I-es csapatban is több olyan játékos bemutatkozhatott, akik az akadémián nevelkedtek. Hozzátette, a Kecskeméti Labdarúgó Akadémia keretében, a képzési körbe tartozó ifjúsági csapatoknál több mint 600 labdarúgó edz napi rendszerességgel.

Boronkay László, a Kecskeméti Mozgáskorlátozottak Sportegyesületének alelnöke elmondta, hogy a 2002-ben alakult szervezetben hat szakosztályában 44-en sportolnak, ezért komoly segítséget jelent számukra a most bejelentett támogatás.