Katonai fellépést javasol az amerikai védelmi miniszter Ukrajnában

Fotó: AFP / GENYA SAVILOV

-

A szankciók eredménytelensége miatt egyelőre csak kémtevékenységről és erőfitogtatásról van szó, de mindenképpen keményebben akarnak fellépni az oroszokkal szemben.


Az Egyesült Államoknak új módszereket kell bevetnie az ukrajnai konfliktusban megnyilvánuló orosz agresszió ellen, mert a Moszkva elleni gazdasági szankciók és más nyugati intézkedések nem tudták rákényszeríteni Vlagyimir Putyin orosz elnököt politikája megváltoztatására - jelentette ki Ashton Carter amerikai védelmi miniszter újságíróknak, miután pénteken a németországi Stuttgartban zárt ajtók mögötti megbeszélést folytatott amerikai védelmi és diplomáciai tisztségviselőkkel.

Carter csaknem 40 amerikai tisztségviselőt - katonai parancsnokokat szerte a világból és 14 nagykövetet Európából - hívott össze a tanácskozásra, hogy megvitassa velük az Oroszország elleni szankciók hatékonyságát, és hogy felmérjék: a kelet-európai szövetséges országokban megrendezett amerikai és NATO-hadgyakorlatok megnyugtatták-e az országokat az orosz fenyegetéssel szemben.

A miniszter a Washingtonba tartó repülőgépén újságíróknak nyilatkozva annak a véleményének adott hangot, hogy a szankcióknak van hatása az orosz gazdaságra, de nem akkora, hogy elrettentsék Putyin elnököt azon politikája folytatásától, amely a Krím tavalyi bekebelezésében, azóta pedig a kelet-ukrajnai, oroszbarát szakadárok támogatásában nyilvánult meg. Ezért más módszereket - politikaiakat és katonaiakat - is kell alkalmazni Moszkva ellen - szögezte le.

A stratégiai tanácskozáson nem hoztak semmilyen döntést, de számba vették a lehetőségeket, mint például a hadgyakorlatok és a kiképzőprogramok számának növelését, a NATO európai katonai képességeinek, valamint hírszerzésének a megerősítését annak érdekében, hogy a szervezet jobban tudjon reagálni az olyan aszimmetrikus hadviselésre, amilyen Ukrajnában folyik. Mint mondta, ez a hadviselés "mindenféle felforgatást, rafinált fenyegetéseket, az információk manipulálását, óriási hazugságokat" jelent. Félő, hogy az orosz vezetés ilyen taktikát alkalmaz majd másutt is a térségben - tette hozzá Carter, aki számára a tanácskozás az utolsó állomás volt 11 napos világkörútján.

Az Oroszország elleni fellépésről szó lesz a G7 csoport vasárnap kezdődő bajorországi csúcstalálkozóján, a NATO egy védelmi miniszteri tanácskozásán és egy európai uniós tanácskozáson is - jegyezték meg a hírügynökségek.

Az amerikai védelmi minisztérium több meg nem nevezett tisztségviselője Washingtonban az AFP hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta: a stuttgarti tanácskozáson valószínűleg szóba került lehetőségként, hogy az Egyesült Államok újabb rakétákat telepít Európába.

Korábbi sajtóértesülések szerint az amerikai kormány egy sor agresszív válaszintézkedést mérlegel, mert azzal vádolja Oroszországot, hogy megsértette a hidegháború idején megkötött egyik nukleáris megállapodásukat. A mérlegelt válaszlépések között van rakétáknak az európai szárazföldre való telepítése. Washington ezzel kapcsolatban nem tett hivatalos bejelentést, csak utalások hangzottak el. Moszkva azonban már ezeket az utalásokat is visszautasította, alaptalannak nevezve azokat.