Fantasztikus meccset kapott Kassai az Eb-n

Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt

-

Kassai Viktor vezeti pénteken a labdarúgó-Európa-bajnokság nyitómérkőzését, amelyen a házigazda franciák a románokkal találkoznak a Saint-Denis-i Stade de France-ban.


Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kedd este hozta nyilvánosságra, hogy a 40 éves magyar játékvezető lesz a bíró a 21 órakor kezdődő összecsapáson. Kassai segítői Ring György, Tóth Vencel, Bognár Tamás és Farkas Ádám lesznek, a negyedik játékvezető pedig a holland Björn Kuipers lesz.

A szombati csoportmérkőzések bíróit szerdán jelenti be az UEFA.


A legnagyobbaknak is folyamatosan fúj


Kassai többek között 2008-ban a pekingi olimpiai labdarúgótorna döntőjét vezette, a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon az egyik nyolcad- és elődöntőben, 2011-ben pedig a Bajnokok Ligája fináléjában fújta a sípot. A labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS 2011-ben a világ legjobb játékvezetőjének választotta.

Kassai a 2012-es lengyel–ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságon az angol–ukrán csoportmérkőzésen nem adta meg a társházigazdák szabályos gólját, emiatt a torna későbbi szakaszában már nem vezethetett mérkőzést.



KASSAI VIKTOR

Születési hely, idő: Tatabánya, 1975. szeptember 10.
Foglalkozása: kereskedelmi vezető
Játékvezetői vizsga helye, ideje: Bicske, 1990. június
Első mérkőzése partjelzőként: Szárliget-Óbarok, 1990. június
Első mérkőzése játékvezetőként: Kecskéd–Vértessomló ifjúsági, 1991. október
Első felnőtt mérkőzése: Ászár–Császár, 1993. április 11.
Országos kerettagság kezdete: 1997. július
Első NB I-es mérkőzése: Zalaegerszeg–BVSC, 1999. március 20.
FIFA-kerettagság kezdete: 2003. január 1.
Első nemzetközi mérkőzése: Plovdiv–Kelet-Szlovákia, UEFA Regions Cup, 2000. október 24.