Kapálás közben találtak rá a fejre Vácon

-


Ahogy azt mi is megírtuk, tegnap talált rá a rendőrség egy fejre Vác határában, egy erdős területen. A Blikk azt is kiderítette, hogy a fejre kapálás közben bukkantak munkások. A fej már három hónapja lehetett ott, erdei állatok rágcsálták meg.


A rendőrség már korábban is kiment egyszer a helyszínre egy eltűnt személyt keresve, de akkor nem találtak semmit. Azt egyelőre nem tudni, hogy ki volt az idősebb férfi.

A lapnak egy szakértő azt mondta, speciális technikával az arcot vissza lehet építeni, és DNS is kinyerhető belőle.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közigazgatási hatósági eljárásban vizsgálja az esetet.

A Bors azt írja a terület, ahol megtalálták a fejet, egy reklámokkal foglalkozó üzletemberé. A cég egyik üzleti partnere, alvállalkozója a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó cégnek, a Publimontnak.