Kanada abbahagyja az Iszlám Állam bombázását

Fotó: AFP / NICHOLAS KAMM

-

Legkésőbb február 22-ig a kanadai légierő befejezi az Iszlám Államhoz tartozó iraki és szíriai célpontok támadását – jelentette be Justin Trudeau, kanadai miniszterelnök hétfőn Ottawában.


Az októberben hivatalba lépett kormányfő szerint a légicsapások nem hoznak tartós stabilitást az ott élő emberek számára. Bár a bombázással felhagy, de Kanada továbbra is a térségben hagyja két felderítőgépét, végez légi utántöltést, a helyi szárazföldi csapatok kiképzésére pedig nagyobb hangsúlyt kíván fektetni, mint eddig.


„Fontos, hogy megértsük, míg rövid távú katonai és területi célok elérésére kiválóan lehet légicsapásokat alkalmazni, önmagukban nem alkalmasak hosszan tartó stabilitás elérésére a helyi közösségek számára” – fogalmazott Trudeau, és hozzátette: „A kanadai katonák első kézből tanulták meg ezt a leckét az alatt a nagyon nehéz évtized alatt, amikor Afganisztánban kiváló kiképzők váltak belőlük”.

Tervei szerint Kanada hadserege az erőforrásait ezentúl inkább az iraki biztonsági erők kiképzésére összpontosítaná, hogy „legyőzzék azt a gyilkos útonállókból álló bandát, amely a világ legvédtelenebb embereit terrorizálja”.