Kamion alvázáról esett le egy szír férfi Hegyeshalomnál

Fotó: MTI/EPA / Etienne Laurent

-

Öt kilométerre volt Ausztriától, amikor a baj történt. Lélegeztető gépen van.


Megsérült egy férfi szombaton az M1-es autópályán Hegyeshalom közelében, miután leesett egy kamion alvázáról – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság, hozzátéve, hogy a személyazonosságát egyelőre nem ismerik.

A Kisalföld úgy tudja, hogy a férfi szír állampolgárságú, és Ausztriába szeretett volna eljutni, de a hegyeshalmi határátkelő előtt mintegy öt kilométerrel leesett az autópálya aszfaltjára. A kamion egyik kereke áthajtott a férfin. Miután a jármű vezetője észrevette az esetet, megállt, és értesítette a mentőket.

Oláh Attila, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvos igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a férfi „kivérzett állapotban”, életveszélyes sérülésekkel került kórházba, megrepedt a hasfala, sérült a mája és a lépe, eltört a medence- és a combcsontja. Több órán keresztül, többször műtötték, huszonkét egység vért adtak neki.

Hozzátette: a sérült továbbra is életveszélyben van, de állapota stabil, kielégítő. Jelenleg az intenzív osztályon ápolják, lélegeztető gépen van.