Kádár kitaszítottjai ma sem kellenek senkinek

Forrás: Urbán Tamás / Fortepan

-

Intézetis fiatalok, nemi erőszak áldozatai, hitüket vesztett kádergyerekek mesélik el az életüket a Vadnarancsok lapjain. Géczi János portréit első megjelenésük idején visszahívták a boltokból és bezúzatták. Most jelent meg az új, immár teljes kiadás. Hogy sikerült a kitaszítottak terápiája, és mi maradt velünk a Kádár-rendszerből?


Életemben az első szeretkezést úgy néztem végig, hogy a szekrény alatt voltam, és a főbérlő asszonyt lestem meg. Olyan ötvenéves lehetett, és a bátyjával szeretkezett.

Már az első oldalak után egyértelművé válik, hogy Géczi János szociográfiai portréi, „élettörténet-rekonstrukciói” nagyon mélyre merülnek a késő Kádár-korszak társadalmi nyomorába. Abba a kilátástalan és szegény világba, amelyről csak szeretnénk hinni, hogy az elmúlt negyed században kimásztunk, vagy a nálunk szerencsétlenebbek kimásztak belőle.



A Vadnarancsokban négy fiatal ember monológját olvassuk. Akkor húsz év körül voltak, ma ötvenesek azok, akik életben maradtak közülük. Az élettörténetüket elmondató és megszerkesztő Géczi a Semmelweis Kórház Pesthidegkúti Pszichoterápiás Intézetében ismerkedett meg velük, ahol a korban liberálisnak és humánusnak számító módszerekkel kezelték a betegeket. Az intézet vezetője, az úttörő pszichiáter – és „Hegyi” néven barátairól és betegeiről jelentéseket író ügynök –, Goldschmidt Dénes hozta össze Géczit néhány páciensével, akik másfél év alatt, több ülésben elmesélték neki addigi élettörténetüket.

A könyvből két nő (Berta és Juli) és két férfi (Tibor és Józsi) portréja rajzolódik ki. Mindannyian különcnek, megvetettnek, deviánsnak számítanak valamilyen szempontból: ki intézetis múltjával és gyógyszerfüggőségével, más cigány származásával, nimfomániájával, elfojtott homoszexualitásával küszködik.



Géczi mind a négy alanyát olyan traumák érték, amelyek rendkívül nehézzé tették számukra a beilleszkedést a nyolcvanas évek magyar társadalmába. Többen csonka családban nőttek fel, van, aki nevelőotthonba került közülük. Ez a lány, a cikk elején is idézett Berta a többiekhez hasonlóan egyszerűen, higgadtan mondja el, mi történt vele:


A saját szexuális életem se kezdődött fényesebben. Tizenkét éves koromban, már az intézetben voltam, amikor megerőszakoltak. Február huszonnyolcadikán.


Géczi úgy nyilatkozott, utólag lett számára világos, hogy terápiás beszélgetéseket folytatott az alanyaival. A szövegből kitűnik, hogy a fiatalok végre a maguk számára is érthetően meg tudták fogalmazni, miként jutott zsákutcába az életük. Kevés szóval elmondott, keresetlen bölcsességük helyenként valósággal letaglózó:


Nekem valahogy mégis nevelnem kéne a gyerekemet. Félek, hogy ha fiú lesz, akkor szeretkezni fogok vele, ha lány lesz, akkor úgy fogom nevelni, mint az anyám engem, hogy teljesen magamhoz kötöm.

Géczi János

Géczi János


Saját nehéz sorsuk miatt tudják, hogy semmi nem jár nekik magától értetődően az életben. Noha az alanyok nagy része tanulatlan, egyszerű ember, a beszélgetések révén éleslátóan reflektálnak a helyzetükre.


Ha viszont családban nőne fel, akkor nekem minden olyan gyanús. Hogy nem is tudná, mit csinálnak belőle. Automatikusan csinálná az élet dolgait.

fiatalok kádár-rendszer


A Vadnarancsokban megjelenő sorsképletek és devianciák ugyan egyetemesek, mégis mélyen a Kádár-rendszer hétköznapi valóságában gyökereznek. Nemcsak a jópofa, utoljára harminc éve használt kifejezések („kétoldali munkaundorom van”) miatt csapja meg a mai olvasót a létező szocializmus állott levegője, hanem a munkakörülményekről, lakáskérdésről és rendőri erőszakról szóló részek miatt is, nem is beszélve a nyíltan rendszerkritikus mondatokról:


Itt senki nem szeret dolgozni. Ebben az országban mindennel pontosan ugyanaz történik, mint a KISZ-szel. Mindenki úgy végzi a munkáját, mint a KISZ; szóval ez az ország a dagonya országa. Itt élnek a legnagyobb dagonyázók.

Vagy máshol:


Itt azt mondják, mindenkinek megvan a pénzminimuma, de nem ez a fontos. Persze, én rózsadombi káder gyerek vagyok, és ott állnak a hátam mögött a szüleim. Hát igen, de én a szüleimtől hitet kaptam, amit sorra elvesztettem.

beatrice 1978

Beatrice-koncert 1978-ban


Az utóbbi szakasz, illetve a beszélő lány, Juli vallomása miatt hívták vissza a Vadnarancsok első kiadását a boltokból, miután kiderült, hogy Juliék családja fontos politikai kapcsolatokkal rendelkezik.

Nem ez volt az első eset, hogy Géczi portréi fennakadtak a hatalom szűrőjén: a már említett Berta monológja eredetileg a Mozgó Világban jelent meg, a folyóiratnak ezt a számát viszont bezúzatták, mert a szövegben részletesen lehetett olvasni az akkoriban kábítószerként használt gyógyszerekről. A drogmámor leírása egyébként egyike a könyv irodalmi igényű részeinek:


„Káprázatos fényben komondorok jöttek be, frakkban. Felkért az egyik táncolni, hozzábújtam, nagyon meleg volt a szőre, forró volt és puha, mintha anyukám lenne, és szeretet sugárzott belőle. Keringőztünk, én örömömben sírtam, és nagyon sok komondorral táncoltam. Aztán belenéztem a tükörbe, és láttam a fejemet, mint egy röntgenképet, csak a csontokat.”

Géczi János, Vadnarancsok

A könyv új és egy régebbi kiadásának borítója


A most megjelent, teljes kiadás pedig már nemcsak a zsákutcába jutott, vetélésekkel, válással, öngyilkossági kísérletekkel súlyosbított fiatal életek szívszorító történeteként olvasható, hanem egy letűnt, de reflexeiben nagyon is élő kor mementójaként is. Egy olyan rendszer látképeként, amely – ez szinte közhely – mesterséges gyerekkorban tartotta polgárait. Juli őszintébb, fájdalmas mondataival:


Még nem vagyok délben, sem este. Azt érzem, hogy az életben még csak a hajnalig jutottam el.

fiatalok kádár-rendszer


Ám Géczi azt mondja, szerinte a társadalom mélyrétegeiben élő, kiszolgáltatott emberek élete a rendszerváltással sem változott meg. Erről árulkodik saját, későbbi könyve, a Vad Fruttik együttes frontemberéről szóló Bunkerrajzoló is, amelyből kiderül, hogyan működött tovább ez a lehúzó, kilátástalan családi és társadalmi közeg a kilencvenes években. A Vadnarancsok alanyainak sorsát a beszélgetések után nem követte a szerző, de tud olyanról, aki ma boldog családanya, illetve olyanról is, aki már meghalt.

Nincs okunk azt gondolni, hogy ma otthonosabban éreznék magukat Magyarországon a Bertához, Julihoz, Tiborhoz és Józsihoz hasonló fiatalok. Géczi szerint talán annyi változott, hogy a mai társadalom kíméletlenebb, mint a Kádár-rendszerbeli volt. Vagyis ma még kevésbé akarunk tudomást venni azokról az emberekről, akiknek a szívéből szólnak a Vadnarancsok méregerős tanulságai és életút-összegzései.


Gyerekkorom legerősebb élménye, hogy nem szívesen voltam gyerek. Tini sem szívesen voltam. Felnőtt sem vagyok szívesen.

Ezt kaptuk útravalónak a szocializmusból.


Géczi János: Vadnarancsok. Athenaeum, 392 oldal, 2990 Ft.