Jövőre két gyermeket is vállalhatnak majd a kínai párok

Fotó: iStockphoto / szefei

-

Kína hivatalosan is bejelentette: 2016 január 1-jétől feloldják az „egy gyerek politikát” az országban. „Az állam támogatja, hogy a pároknak két gyermekük lehessen” – áll az új népesség- és családtervezési törvényben.


A határozattal végkép eltörlik a hírhedt „egy gyerek politikát”, melyet az utóbbi években már így is sokszor enyhítettek. Mikor októberben először helyezték kilátásba az „egy pár, két gyerek” törvényre való átállást, azt azzal indokolták, hogy kiegyensúlyozott növekedésre van szükség. „Kína az ország elöregedése ellen tett proaktív lépésnek szánja az új törvény bevezetését és betartását.”


Lu Jiehua, a Pekingi Egyetem szociológusa szerint a határozat 100 millió párt érint a több mint 1,3 milliárdos népességű országban. Kínában a 70-es években vezették be a szigorú egykepolitikát, azonban akadnak olyanok, akik szerint a mostani enyhítés sem elég. Az Amnesty International közleményben jelentette ki, hogy az államnak nem szabadna beleszólnia, hogy hány gyereket vállalhatnak a polgárok. A szervezet attól tart, hogy a kétgyermekes párok még mindig drasztikus fogamzásgátlási beavatkozásokra, akár kényszerabortuszokra is számíthatnak.

Kína attól tart, hogy 15 éven belül a világ legöregebb társadalmává válhat, mivel 400 millió 60 év feletti lakost prognosztizálnak a szakemberek. „Kína már el is kezdte megérezni az öregedési válság első jeleit” – mondta Wang Feng, a Fudan Egyetem professzora. „A történelem úgy fog visszatekinteni az egy gyerek politikára, mint Kína modern kori történelmének egyik legnagyobb baklövésére.”