Jövő héten kiderülhet, mi volt a bolgár buszon talált csőbomba

-

Várhatóan Pintér Sándor belügyminiszter jövő heti bizottsági meghallgatásán kapja meg az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága az M0-s Anna-hegyi pihenőjében, egy bolgár turistabuszon talált gyanús csomagról kért tájékoztatást – közölte a testület szocialista elnöke a Népszabadsággal.


A napilap kedden megjelent cikke szerint Molnár Zsolt azt mondta: aggályosnak tartja, hogy a hatóságok hosszú ideig hallgattak, és „finoman szólva is felszínesen tájékoztatták a közvéleményt”. Mint felidézte: míg a hatóságok először csak annyit közöltek, hogy „átvizsgáltak egy buszt”, addig a járatot üzemeltető cég illetékese tényként beszélt a cseh sajtóban arról, hogy „egy cseh vagy szlovák férfi csőbombát helyezett el a buszon”.


A szocialista politikus szerint a hatóságoktól elvárható, hogy a szakbizottságot teljes körűen, a lakosságot pedig a szükséges mértékig tájékoztassák a veszély nagyságáról. Molnár Zsolt szerint az állampolgárokat arról is tájékoztatni kellene, hogy mi a teendő akkor, ha valamilyen furcsa szagú, állagú vagy egyszerűen csak gazdátlan csomagot találnak egy buszon, vonaton vagy bárhol közterületen – olvasható a Népszabadságban.