Jövő héten döntenek a Nyugati, a Déli és a Kelenföldi pályaudvarokról

Fotó: VS.hu / Zagyi Tibor

-

A jövő heti ülésén dönt a kormány a fővárosi Nyugati, Déli és Kelenföldi pályaudvarok sorsáról – mondta Lázár János a Kormányinfón.


Hónapokkal ezelőtt szellőztették meg ismét a sajtóban azt a tervet, hogy a Déli pályaudvar helyén parkot alakítanának ki. Később Lázár János, a miniszterelnökséget vezető miniszter egy másik fontos budapesti fejpályaudvarnak, a Nyugatinak is valamilyen újrahasznosításáról beszélt: a csarnokba vezető síneket befednék.


Lázár a csütörtöki Kormányinfón most azt mondta az MTI szerint: a cél, hogy jobb és biztonságosabb legyen a közlekedés, a zöldfelületek aránya pedig nőjön. A Nyugati pályaudvarral kapcsolatban emlékeztetett, hogy a Nyugati-liget terve alapján egy jelentős zöldfelület kötné össze a pályaudvart és az állatkertet.


Déli: A pályaudvar mögött egy másik pályaudvar van


A Délinél a bezárás lehetőségét vizsgálja a kabinet. Erről a múlt héten azt mondta a miniszter, hogy a bezárás csak akkor történhet meg, ha a pályaudvart ki tudják váltani, például a Kelenföldi fejlesztésével.

Az elképzelések nyilvánosságra kerülése óta számos szakember és sajtócikk mutatta ki, hogy a Déli pályaudvar funkciója nem helyettesíthető, elővárosi funkcióját nem tudja sem Kelenföld, sem más megoldás pótolni. Másrészt a fővárosi gyorsvasúti közlekedés jelene és jövője szempontjából szükség van a Délibe tartó nyomvonalra is.

Ugyanakkor a 19. század vasúti technológiáját szolgáló rozsdaövezet, vagyis a Déli háttereként szolgáló műszaki pályaudvar, illetve magának a személypályaudvarnak egy része valóban felszabadítható lenne más funkciókra.