Jól fizet, ha árulkodunk a versenyhivatalnak

Fotó: MTI / Balázs Attila

-

Három magánszemélynek összesen 45 millió forint informátori díjat fizetett eddig a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2010 óta – írta a Világgazdaság csütörtöki számában.


A hivatal tájékoztatása szerint először a 2013 végén lezárt irodaszerpiaci kartellügy feltárását lehetővé tevő magánszemély kapott több mint 10 millió forintot. A jutalom összege az ügyben kiszabott bírság egy százaléka, legfeljebb 50 millió forint lehet, így a lap következtetése szerint az eddigi legnagyobb informátori díjat, 28 millió forintot egy a betonkartellt 2014-ben lebuktató személy kapta.


A díj 2010-es bevezetése óta mintegy 50 megkeresés érkezett a hivatalhoz, ugyanakkor többször előfordult, hogy az informátorok, valószínűleg anonimitásukat féltve, visszaléptek – közölte a GVH.