Jókedvükben festőknek és íróknak képzelték magukat a fiatalok

-

A két rongálót két óra alatt elkapták a rendőrök.


Rongálás miatt folytat büntetőeljárást a Szerencsi Rendőrkapitányság a 19 éves K. Marcellel és 16 éves társával szemben – írja a police.hu.

A tállyai gyanúsítottak szombaton a hajnali órákban egy helyi kocsmából hazafelé menet szinte valamennyi útjukba akadó felületet összefestettek a náluk lévő festékszórókkal.

A bejelentést követően a nyomozókat a helyi körzeti megbízott „tippje indította útba”, aki a bűncselekménnyel kapcsolatban az egyik későbbi gyanúsítotthoz kísérte a nyomozókat. A fiún egyből látszottak a nyomok, hiszen keze és ruházata is erősen festékes volt.

A fiatalok elfogásukat követően részletes beismerő vallomást tettek. Elmondták, hogy egy helyi vendéglátóhelyen italoztak egész este, majd a mellékhelyiségben találták meg a festékszórókat és úgy gondolták, hazafelé menet befestenek pár dolgot.

A sárga, zöld, piros színekkel megrongált dolgok között van többek között három személyautó, több magánház kerítése, önkormányzati épület, szobor és panzió is.