John Terryt mégsem teszi lapátra a Chelsea

Fotó: Getty Images / Laurence Griffiths

-

Bár pár napja még szomorkodott, hogy a hétvégén utolsó meccsét játssza a csapatban, most gondolkodási időt kért az új ajánlattal a kezében.


Egyéves szerződéshosszabbítást ajánlott csapatkapitányának, John Terrynek a Chelsea. Guus Hiddink, az együttes vezetőedzője, akit az olasz szövetségi kapitány, Antonio Conte vált az Európa-bajnokság után, pénteki sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy Terry gondolkozik az ajánlaton.


Átrúgták a labdát


A korábbi válogatott futballista 1998-ban mutatkozott be a londoni együttesben, melynek színeiben azóta több mint 700 mérkőzésen lépett pályára, ezek közül több mint 500 alkalommal a kapitányi karszalaggal a karján. Összesen 16 komolyabb trófeát nyert a csapattal. Terry a klubbal négyszeres bajnok, ötszörös FA-kupa-győztes és egyszeres BL-győztes – egyebek mellett.


Számolják az ezüstöt


A Chelsea vasárnap a bajnok Leicester Cityt fogadja a Premier League zárófordulójában, Terry korábban azt mondta, ez lesz utolsó találkozója a klubnál.

Ehhez képest a klub pénteken a Twitteren is közölte, hogy a kapitány megkapta a szerződésajánlatot, és fontolóra veszi azt.