Jogvédő szervezetek követelik a miskolci kilakoltatások leállítását

Fotó: Vs.hu / Hirling Bálint

-

A Miskolci Roma Nemzetiségi Önkormányzat, a Magyarországi Roma Parlament elnöke, több jogvédő civil szervezet és szakember sürgeti a cigányellenes politika abbahagyását, a miskolci Számozott utcák lakóinak emberhez méltó elhelyezését szolgáló intézkedési terv mielőbbi kidolgozását, valamint a kilakoltatások felfüggesztését a városvezetéstől.


A civilek azért döntöttek a közös fellépésről, mert a bíróság október 7-én elutasította Miskolc kérelmét, amelyben az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) nyári elmarasztaló határozatában előírt feladatok végrehajtásának felfüggesztését kérte.

A Számozott utcák felszámolása ügyében az EBH megállapította, hogy Miskolc város önkormányzata az ott lakó mintegy 900 emberrel szemben közvetett hátrányos megkülönböztetést valósított meg. A város a telepfelszámolást anélkül kezdte meg és folytatta, hogy azt megfelelően előkészítette volna. Elmulasztotta felmérni a telepfelszámolás ott élőkre gyakorolt hatását, illetve pénzt sem rendelt az intézkedéshez. Az ott élőket ezáltal a hajléktalanság vagy más szegregátumba való költözés veszélyének tette ki – emlékeztetnek a civil kezdeményezés aláírói.

Az EBH a várost 500 ezer forintos bírság megfizetésére és olyan, az év végéig kidolgozandó intézkedési tervek elkészítésére kötelezte, amelyek a lakók jogszabályoknak megfelelő elhelyezésére vonatkoznak. Miskolc hiába akarta felfüggesztetni döntést, a bíróság álláspontja szerint a határozat végrehajtásához közérdek fűződik, mely az ügyben érintett nagy számú személy (köztük sok kiskorú) emberi méltóságához és emberhez méltó lakhatásához kapcsolódik.


A tiltakozók:

Amnesty International Magyarország, CFCF (Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekekért Alapítvány), ERRC (European Roma Rights Centre), Havas Gábor szociológus, Lengyel Gabriella szociológus, Magyarországi Roma Parlament, Miskolci Roma Nemzetiségi Önkormányzat, Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI), Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), Polgárjogi Mozgalom a Köztársaságért, Roma Polgárjogi Mozgalom BAZ Megyei Szervezete