Jogerősen nyert Gyurcsány Ferenc egymillió forintot

-

A bíróság szerint a Magyar Nemzet valótlanul állította Gyurcsány Ferenc szakdolgozatáról, hogy hamis.


A Demokratikus Koalíció közleménye szerint a Fővárosi Törvényszék ítélete, miszerint a Magyar Nemzet valótlanul állította Gyurcsány Ferenc szakdolgozatáról, hogy hamis, jogerős. A bíróság 1 millió forint nem vagyoni kártérítésre ítélte a lapot.


A DK elnöke tavaly több pert indított is azok ellen, akik azzal vádolták, hogy volt sógora négy évvel korábbi szakdolgozatának első 35 oldalával megegyező diplomamunkát adott volna be 1984-ben a pécsi tanárképző főiskolán. Összesen 33 helyreigazítást kezdeményeztek. Több esetben a szerkesztőségek azonnal helyt adtak a kérelemnek, és leközölték a helyreigazítás szövegét.

Gyurcsány februárban szintén jogerősen nyert a Hír Tv Célpont című műsorában elhangzottak miatt indított perben.