Jó pár helyen elférne még "A magyar reformok működnek" logó

Fotó: AFP / ANDREJ ISAKOVIC

-

A bankoknak fel kell tüntetniük a csokos hirdetéseiknél, hogy a kormány támogatásával adják a pénzt. Kötelező a logó is, szigorúan eredeti formájában. A reklámszövetség kiborult, mondván, a bankok pénzén fényezteti saját magát a kormány. A kormány pedig visszavágott. Pedig ha belegondolunk, igazából az a furcsa, hogy eddig ez nem jutott a kabinet eszébe. Összegyűjtöttük, hova kellene még mindenképp „A magyar reformok működnek” logó.


01

Hentesek, húspultok

A kormány nemrég 5 százalékra csökkentette a sertésáfát. A boltok és hentesek a kormány által olcsóbbá tett húst árulják, nem fair, hogy a nagyközönség egy része azt gondolhatja, a hentesnek kell megköszönnie, hogy a pénztárcájában több marad.


Csak érintőlegesen tartozik ide, de azért megjegyeznénk, hogy Csányi Sándor épp most kap jelentős állami támogatást a vágóhídjára. Reméljük, a kolbászokon és szalámikon rajta lesz majd a kis logó!



02

Sziget fesztivál

A Sziget fesztivál jelentős állami támogatást kap, ha úgy vesszük, az állami pénzt osztja tovább a fellépőknek és a mérsékelt jegyáron keresztül a látogatóknak. Ehhez képest sajátjukként árulják az élményt, és még pénzt is keresnek rajta. Nem ártana, ha a látogatók szembesülnének azzal: a magyar reformok működnek, a kedvenc együttesüket azért (is) láthatják, mert a kormány a helyén van.



03

Internet

A kormány nemrég az internetadó bevezetését fontolgatta. Ez jelentős bevétel lehetett volna az államkasszának, a kormány végül mégis elállt tőle. Az internetszolgáltatók emiatt tudják a mostani árakon adni a szélessávú internetet, a kormány által biztosított adómentesség segítségével árulják  a szolgáltatást, és pénzt is keresnek rajta.


De nemcsak minden internetszolgáltató reklámjában tennénk kötelezővé „A magyar reformok működnek” felirat szerepeltetését, hanem a böngészőkben is megjeleníttetnénk a logót, természetesen a kötelező arculati elemekkel.



04

Rezidensek

Ha van olyan program, amely nagyon hasonló a mostani csokhoz, vagyis az otthonteremtési programhoz, akkor az a Rezidens Támogatási Program. A neve is program, ezt is kormányrendelet határozta meg, és a költségvetésből ad pénzt egy bizonyos csoportnak. Oké, itt nincs olyan privát közvetítő, mint a bankok, ugyanakkor az egész országnak jó, nem csak a támogatott nagycsaládoknak és az építési vállalkozóknak.


Teljesen egyértelmű, hogy a támogatási programot valahol hirdetni kell. Nyilvánvalóan minden magánrendelésen, ahol dolgozik ifjú orvos, közzé kellene tenni a táblát, hiszen a kormány által biztosított szakértelmet árulják, pénzt is keresnek rajta, de a legjobb talán az lenne, ha a dokik köpenyén is ott lenne a kis kitűző.



05

Hungaroring

Magyarországon nem lenne Forma–1 az állami támogatás nélkül, ez teljesen nyilvánvaló. És mit látunk a tévében? Márkanevek, logók mindenfelé. Mindenki jól jár, a cégek reklámoznak, a csapatok bevételhez jutnak valami olyasmin, ami a  kormány által juttatott támogatás miatt működik.


A megoldás egyszerű: a pálya legjobb területein egy-egy „A magyar reformok működnek” logó. Így legalább a világ is meglátná, hogy dübörög Magyarország.