Jelöletlen sírba temették karácsonykor az egyik párizsi merénylőt

-

Samy Amimour az egyike volt a három öngyilkos merénylőnek, akik 90 embert öltek meg egy Bataclanban rendezett koncerten november 13-án. Ő az első a terroristák közül, akit eltemettek.


Párizs északi külvárosában temették el december 24-én a novemberi terrortámadások egyik elkövetőjét, Samy Amimourt. Azon a környéken, ahol felnőtt, és ahol a szülei most is élnek. A jelenlegi információk szerint ő az első a merénylők közül, akit eltemettek. Sírja jelöletlen.

Amimour a három bataclani öngyilkos merénylő egyike volt. 90 embert öltek meg együtt. A november 13-i párizsi terrortámadásokban összesen 130 ember vesztette életét.

A temetés a nyilvánosság kizárásával történt, Amimour szülei pedig ügyeltek is rá, hogy a nyilvánosság ne is szerezzen róla tudomást. A francia törvények szerint a francia állampolgároknak joguk van a temetéshez ott, ahol éltek vagy meghaltak, illetve ahol a családi sírhely van.

Amimourt először 2012-ben helyezték vád alá terrorizmus gyanújával, akkor a gyanú szerint Jemenbe készült. Megfigyelés alatt tartották, de nyomát vesztették, és nemzetközi körözés alá helyezték. Ekkor jutott el Szíriába, majd titkon vissza Franciaországba.