Jelentkezett a szemtanú, aki látta a halálkamion embercsepészeit

Fotó: AFP / DIETER NAGL

-


Jelentkezett egy magyar kamionos, aki láthatta, amint az embercsempészek szerdán otthagyják a halottakkal teli teherautójukat az osztrák A4-es autópályán. A férfi az Indexnél jelentkezett.

A magyar fuvarozó Németországból jött haza mosonmagyaróvári telephelyére. Szerda délelőtt Parndorf mellett figyelt fel a szemközti sáv mellett álló kisteherautóra és az ott zajló történésekre. Utólag egyértelmű számára, hogy azokat a pillanatokat látta, amikor az embercsempészek rádöbbentek, hogy a raktérben megfulladtak az összezsúfolt menekültek.

Azt látta, hogy a hűtőautó sofőrje becsukja a hátsó ajtót, pánikszerűen előrerohan, és beugrik a teherautó előtt várakozó autó anyósülésére, majd a társával együtt elhajtanak. A magyar kamionsofőr továbbhajtott. Utólag azt mondja, már akkor is azt gondolta, hogy embercsempészekről van szó, de az nem jutott eszébe, hogy baj is történhetett. Csak amikor másnap délelőtt látta a híreket a 71 menekült haláláról, akkor rakta össze, hogy ő ezt a hűtőautót látta.

A rendőrségi híradásokban látott gyanúsítottakat is felismerte. Úgy emlékszik, hogy a képeken szereplő sötét pólós, vékonyabb férfi vezette a személyautót, a teherautó hátuljáról előrerohanó férfi pedig a fehér pólós társa lehetett.

Szerinte az egész tragédia korábban következett be, mint amiről a rendőrség beszélt. Az első rendőrségi közlemények arról szóltak, hogy valamikor szerda éjszaka hagyhatták ott az embercsempészek a teherautót az autópályán. Ehhez képest a magyar kamionos biztos benne, hogy ő szerdán kora délelőtt, háromnegyed 10 körül látta elmenekülni a csempészeket. Eszerint hosszabb ideig állhatott a halottakkal teli jármű az út szélén.

A férfi állításait a lap nem tudta ellenőrizni.

A magyar rendszámú, de szlovák feliratú hűtőkocsiban az osztrák rendőrök 71 menekült holttestét találták meg, köztük 59 férfiét, 8 nőét, valamint négy gyerekét. Az áldozatok nagy valószínűséggel szír menekültek. A tragédia miatt idáig négy bolgár és egy afgán férfit tartóztattak le.