Jegesmedvéhez szálltak be a menekültek Calais-ban

-

Annyira elszántak voltak, hogy egy pillanatra sem hőköltek vissza, amikor észlelték leendő útitársukat. Igaz, célba csak a medve ért.


A franciaországi Calais-ban az éjszaka leple alatt próbált meg elbújni egy Nagy-Britanniába tartó teherautóban néhány menekült. Az esetről egy a jármű mögött sorban álló másik autós készített felvételt, amelyet a The Sun publikált. Ezeken az látszik, hogy a menekültek mit sem törődve azzal, hogy ott van – igaz, rácsok mögött – egy 300 kilós jegesmedvekölyök, gyorsan felszállnak, társaik pedig rájuk zárják az ajtót. Mintegy tíz percig lehettek a furgonban, amikor – mint az a felvételen is látszik – megérkeztek a rendőrök, akik leszállították a potyautas-aspiránsokat.



A 22 hónapos, Nissan nevű medve a moszkvai állatkertből tartott Frankfurton keresztül egy doncasteri állatkertbe, a Yorkshire Wildlife Parkba. Azóta kiderült, hogy épségben megérkezett, az állatkert szóvivője elmondta, „tökéletesen jól van”, már csatlakozott társaihoz.