Játsszuk azt, hogy rendőröket lövünk fejbe

Fotó: BBC / Joe Alblas

-

A héten mutatták be a BBC legújabb tévéfilmjét, a videojáték-ipar egyik legnagyobb botrányáról szóló, megtörtént eseményeken alapuló The Gamechangerst. A Social Networköt idéző film azoknak is izgalmas lehet, akik életükben nem vettek a kezükbe konzolt, és mit sem tudnak a GTA-ról. Daniel Radcliffe-nek pedig nemcsak a szakálla, hanem az alakítása is remek.


Aki az utóbbi tíz évben játszott videojátékokkal, biztosan élénken emlékszik még a Grand Theft Auto: San Andreasra, amelyben egy nagyszájú fekete kisgengszterrel vehettük a nyakunkba a Los Angelesről mintázott címbeli város utcáit, és – akárcsak a GTA-sorozat többi darabjában – lelőhettünk, lenyúlhattunk, megverhettünk vagy leelőzhettünk bárkit. Csavaros és ötletes sztorija volt (a főgonoszt ráadásul Samuel L. Jackson szinkronizálta), de egyáltalán nem ez volt a lényeg.

Hanem az, hogy nincsenek határok: a GTA-sorozatban nem muszáj lineárisan teljesítenünk egymás után a küldetéseket, nyugodtan elmehetünk a karakterünkkel étterembe, fodrászhoz, cipőt venni, vagy járhatunk pilótatanfolyamra. Ez a szabadság tette elképesztően sikeressé a GTA-játékokat és gyártójukat, a Rockstar Gamest – és emiatt a siker miatt váltak annyira érdekessé a cég körül támadt botrányok, hogy a BBC egész estés tévéfilmet szenteljen a témának.


Daniel Radcliffe a The Gamechangers című filmben


Miközben Sam Houser (Daniel Radcliffe), a Rockstar alapítója és munkatársai a San Andreast fejlesztik, egy alabamai kamaszfiú lelő három rendőrt. Vallomásában arra hivatkozik, hogy ő csak a GTA-sorozat feladatait ismételte, az élet pedig „olyan, mint egy videojáték – előbb-utóbb meg kell halni.”

Az ügyre ráharap a játékgyártókat egyébként is személyes ellenségeinek tekintő konzervatív ügyvéd, Jack Thompson (Bill Paxton), és elhatározza, hogy tönkreteszi Houser cégét, amire váratlanul lehetősége is nyílik, miután a játékbeli szex ábrázolása miatt a Rockstar ellen fordul a közhangulat. A Gamechangers két megszállott, Houser és Thompson története: egyikük olyan játékkal akar előállni, ami forradalmasítja a játékokat, a másik pedig meg akarja mutatni a világnak, hogy az erőszakos játékok veszélyesebbek és károsabbak lehetnek a kemény drogoknál is.


Bill Paxton


A BBC nem egyeztetett a Rockstarral a film elkészítése előtt, emiatt mostanában perli is őket a játékgyártó. Talán az lehetett a bajuk, hogy Houser nem egyértelműen pozitív hősként jelenik meg: igaz, hogy tele van bátor és újító ötletekkel, de kizsigereli a kollégáit. Mindez rögtön ki is derül a film elején, mikor menő sportkocsit ajándékoz a beosztottjának, de közli vele, hogy úgysem lesz ideje vezetni. Sok szempontból Mark Zuckerbergre emlékeztet a figura, ami nem meglepő, mivel a Social Network nyilvánvaló hatással volt a Gamechangers készítőire. Ha hirtelen nagyra nőtt startup-cégekről és a felelősséggel birkózó, csodagyerekből lett milliárdosokról kell forgatni, David Fincher filmje az etalon.

Houser kicsit kevésbé ellenszenves, mint a Jesse Eisenberg-féle Zuckerberg, nagyobb hangsúlyt kap a munkája iránti szenvedélye és elhivatottsága. Daniel Radcliffe tekintélyt parancsoló szakállal, kirobbanó energiával játssza a főszerepet, képes érzékeltetni Houser kiszámíthatatlan zsenijét. Nem válik szimpatikussá, de szorítunk, hogy ennek az arrogáns, nagyra nőtt gyereknek sikerüljön valami teljesen újat létrehoznia.


Aranylánccal Daniel Radcliffe


Eközben viszont a Rockstarral bajszot akasztó ügyvédet is meg lehet érteni. Az ő világában nincs helye a számítógépes játékoknak, viszolyog tőlük. Túl messzire megy, amikor fenyegető hangú leveleket küld az ügyét elutasító bírónak és Houser védőinek, de valóban hiszi, hogy nem tesz jót a gyerekeknek, ha rendőrök fejét lövik szét játékból napi öt órán át. A mindig kiváló Bill Paxtont az utóbbi években leginkább fontos mellékszerepekben lehetett látni (Éjjeli féreg, A holnap határa), a Gamechangers ügyvédjeként pedig ő az, akit meg lehet kedvelni, noha nincs igaza – hiszen mind a film készítői, mind az értelmesebb nézők számára nyilvánvaló, hogy nem a videojátékok felelősek a zavart elméjű gyerekek gyilkosságaiért.



A filmben több apróság is összeköti az egyformán elhivatott Housert és Thompsont, például mindkettejüket a sport képes ellazítani, és mindketten elvárják, hogy a környezetükben lévők feltétel nélkül támogassák őket. A mellékalakok kidolgozására kevesebb idő és tér jut, az sem segít, hogy Houser két főembere is kopasz, vékony srác, akiket jó darabig össze lehet keverni, de egy szűk másfél órás tévéfilmben két jól felépített és kifogástalanul eljátszott karakterrel is elégedettek lehetünk.

Pláne, hogy a személyes drámák mellett sokat megtudunk a videojáték-ipar működéséről is: a gamereken kívül kevesen tudják, milyen nagy dolog saját játékmotort fejleszteni, vagy a sorrendben érkező küldetések helyett open-world világot felépíteni. A Gamechangersből ezeket is megtanulhatjuk, anélkül, hogy elunnánk az egészet.


Daniel Radcliffe a The Gamechangers című filmben


Persze a film sok tekintetben felületes, a korábban remek angol sorozatokon (Misfits, Black Mirror) dolgozó rendező, Owen Harris csak végigszalad az eseményeken, a figurák magánéletére szinte egyáltalán nem is jut idő. Thompson feleségéről elmondják, hogy hűséges támasza férjének, többet nem is kell tudnunk róla. Néhány ügyes formai megoldással viszont Harris képes feszültebbé és lendületesebbé tenni az eseményeket: a rendőrök meggyilkolását egyetlen beállításban mutatja meg, a lövöldöző fiút (Thabo Rametsi) pedig ugyanabból a nézőpontból látjuk, mint a GTA-epizódok hőseit.


gamechangers

Hátulról Thabo Rametsi


Ezzel a fogással a rendező eléri, hogy tényleg visszataszítónak lássuk a Rockstar egyébként nagyszerű játékait, és kicsit összetettebbé váljon a történet. Ízléstelen lesz egy videojáték azért, mert a felhasználónak ártatlanokat kell bántania benne? Lehet-e műalkotásként kezelni valamit, ami a befogadó aktív közreműködésére, esetenként a vérszomjára épít? A Gamechangers szőrmentén ezeket a kérdéseket is érinti, de a hősök elvi alapú összecsapására koncentrál. Szinte mindegy is, hogy videojátékokról van szó, egy ilyen izgalmas sztorira mindig kíváncsiak vagyunk.


Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon!