Jason Statham beleesik a Balatonba, és mi nevetünk

Forrás: InterCom

-

A kém című vígjátékban szerencsére nem az a legérdekesebb, hogy magyar utcákat és színészeket szúrhatunk ki benne. Paul Feig rendező és Melissa McCarthy harmadszor is nagyon szórakoztatók együtt, és végre Jason Statham is kapott egy testhezálló szerepet.


Az biztos, hogy a 10-es évek előtt nem gondoltam volna, hogy pont a Freaks and Geeks című kultikus kamaszsorozat alkotója, Paul Feig lesz az, aki elhozza az annyira áhított megújulást a szarós-fingós poénok terén. Feigre az intelligens, kidolgozott karakterekre épülő humor volt jellemző, amitől mára kicsit eltávolodott, de A kém (Spy) című új vígjátékából kiderül, hogy a vaskosabb és a teljesen véletlenszerű, bugyuta poénok is jól állnak neki. Olyan film ez, amit a kifinomultabb komédiákat kedvelők normális esetben nem igazán értékelnének: teljesen hebehurgya, értelmetlen sztori, nagyjából egy poénra kifutó figurákkal, sok káromkodással és itt-ott elhintett fekáliahumorral.


Melissa McCarthy, egy denevér és Paul Feig rendező A kém forgatásán


De már a Koszorúslányokból megtanultuk, hogy Feignél a hasmenésnek is jelentősége van: ott egyetlen beszarós jelenettel filmtörténetet írt, amikor a gyönyörű habos menyasszonyi ruhába öltözött Maya Rudolph az utca közepén csinálta össze magát, és ezzel egyszer s mindenkorra elvette a férfi komikusoktól a gusztustalankodás előjogát, és szembesítette a témát rendszerint gondosan kerülő Hollywoodot azzal, hogy a nőknek is vannak testi funkcióik. A kém szarós-fingós poénjai nem paradigmaváltók, ellenben amikor Rose Byrne flegmán közli, hogy „most láttam először embert székletlazítóért vetődni”, az tényleg vicces, mert Paul Feig baromi jól ír.


Rose Byrne és Melissa McCarthy az Operánál


Na de nem az altesti humor a legfontosabb A kémben, hanem az, hogy egy enyhén a Bosszúállókra hajazó (természetesen nem arra a Bosszúállókra gondolok, hanem erre meg erre) James Bond-paródiából képes kétórányi olyan tömény hülyeséget kihozni, ami szinte egyáltalán nem fárad el. Mindjárt az elején bevezeti a teljesen logikátlan humort – a CIA főhadiszállásán denevérek és egerek garázdálkodnak, ennyi – és a figurák közti kommunikáció alapvetését: szinte mindenki gátlástalanul, folyamatosan szapulja egymást (az egymással konkuráló titkos ügynökök, illetve a különféle rosszfiúk és a titkos ügynökök is).


Melissa McCarthy egy budapesti bérház gangján


Ez feltehetően Melissa McCarthy közismert, frenetikus improvizációs készsége miatt alakult így, a 40 és annyi forgatása után kollégái elismerően nyilatkoztak arról, hogy ők már rég a földön fetrengtek a röhögéstől, McCarthy még mindig faarccal nyomta a lehető legnagyobb képtelenségeket megállás nélkül. Judd Apatow az alapvetően a realitás talaján álló 40 és annyiban ezt azért korlátok közt tartotta, itt viszont Feig a lovak közé dobta a gyeplőt, és ahogy halad előre a film, egyre több olyan jelenet van, amelynél hosszú percekre leáll a cselekmény, hogy McCarthy elképesztő szóvirágokkal illethesse aktuális ellenfelét.


Melissa McCarthy és Jude Law a Gundel étteremben


Amúgy A kém elvileg arról szól, hogy McCarthy figurája, Susan Cooper a CIA központjának pincehelyiségéből életében először terepre kerül, és Párizson, Rómán és Budapesten keresztül kerget néhány nagystílű bűnözőt, akik egy szállítható atombomba adásvételét akarják lebonyolítani. De igazából teljesen mindegy, mi történik, mert ez egy olyan film, amelyben az egyik főgengszternek úgy akad a nyomára a CIA, hogy a telefonszáma ott van egy papírcetlin a konyhapulton az atombombával kereskedő Rose Byrne-nél. Szóval itt teljesen felvállaltan csakis az a fontos, hogy legyen min nevetni, miközben ezek Európa-szerte szaladgálnak, és néha legyilkolják egymást.


Jason Statham a Párizsi udvarban


Nevetni pedig a legtöbbet a Cooper riválisát alakító, mindenhol felbukkanó Jason Stathamen lehet: ő saját, már alaposan elhasznált filmes személyiségének karikatúráját játssza, egy magát akcióhősnek beállító nagyszájú pofát, aki minden adandó alkalommal előadást tart korábbi látványos akcióiról és csodával határos megmeneküléseiről, és közben gyakorlatilag felmondja A szállítónak, a Cranknek és a színész egyéb filmjeinek a cselekményét. Ez nem válik repetitívvé és unalmassá, mert Feig minden alkalommal tudja fokozni a monológot, már-már Monty Python-i szintre emelve a visszatérő geget. És szokatlan módon még a magyar szinkront is rendesen megírták, egyhamar nem fogom elfelejteni, hogy ha Jason Statham megdug valakit, az „pucsítva nyerít”.


A kém

Melissa McCarthy és magyar színészek a belvárosban


Alapvetően McCarthy figurája is ugyanúgy egy poénra van kihegyezve, mint Stathamé, de ez bőven elég erre a filmre: ő az okos és belevaló ügynök, akit eddig a megjelenése miatt nem vett senki komolyan, de most úgy megmutatja, hogy a fal adja a másikat. Ahogy Cooper egyre megalázóbb fedőidentitásokat kap (amikor tízmacskás aggszűz lesz, visszasírhatja a négygyerekes egyedülálló anyukát, aki korábban volt), Feig némi társadalomkritikai és feminista mondanivalót is beemel, ugyanolyan könnyedén és játékosan, ahogy a Koszorúslányokban tette.


A kém

Melissa McCarthy a kelenföldi erőműben


És akinek még nem tűnt volna fel: igen, javarészt Magyarországon forgott a film, és nemcsak a budai Vár bukkan fel benne, meg a Bazilika, de olyan ritkábban használt helyszínek is, mint például a pesti rakpart Szabadság hídtól délre eső része. És van benne Kamarás Ivánnak, meg Bicskey Lukácsnak, meg másoknak egy-egy mondatos szerepe. És lehet egy kicsit kacarászni rajta, hogy hogyan vágták rá az Eiffel-toronyra a Zrínyi utcát. De szerencsére ez nem olyan film, amelyben a magyar utcákat és statisztákat kell számlálnunk, hogy el ne aludjunk.


Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon is!