Jár a libamáj a legidősebb csajszinak

Fotó: VS.hu / Zagyi Tibor

-

Egy bizonyos kor után könnyen eljöhet az a pont, amikor az ember már nem tud mit kezdeni magával. Új dolgokba belefogni azonban sohasem késő, és mint a történeteinkből kiderül, hetven felett is van élet, nem is akármilyen. Három budapesti szupernagyi, akiknek eszükbe sem jutott megöregedni.


Miközben az ország rohamos tempóban elöregszik (lásd keretesünket), a közbeszédben ugyanúgy virágzik az ageizmus, azaz az életkor miatti hátrányos megkülönböztetés, akárcsak a nemi, etnikai vagy a szexuális irányultság miatti diszkrimináció.

Valószínűleg mindenki találkozott már a tévére egész nap zombiként meredő, energikussá csak az ülőhelyekért folytatott küzdelemben váló, folyvást az egészségi állapotára és a fiatalokra panaszkodó, alapvetően rosszindulatú öregember sztereotípiájával, az időseken való élcelődés össznépi mulatságába pedig mintha még a politikai korrektségre amúgy érzékenyebbek is sokszor belecsúsznának, vagy legalábbis mosolyogva lépnének túl az effajta megnyilvánulásokon.

„Mindenki szeretné megérni az öregséget, de ha elérte, szidja” – mondta Cicero.

„Az öregség gyógyíthatatlan betegség” – fejelte meg Seneca, és bár a fizikum romlását vagy a feleslegessé válás érzését senkinek sem könnyű feldolgozni, ha kicsit körülnézünk, bőven találhatunk példát arra is, hogyan lehet tartalmas életet élni hetven fölött is.

Az alábbiakban három budapesti nyugdíjast mutatunk be, akik olyan nyitottan, aktívan és életszeretettel töltik a napjaikat, hogy azt sok fiatal is megirigyelhetné.



A KSH adatai szerint, míg 2001-ben a társadalom legnépesebb korosztálya a 46 éveseké volt (a több mint tízmilliós lakosság 1,8 százaléka volt ennyi idős), addig 2016-ra a 62 évesek és a 41 évesek körülbelül ugyanakkora arányban teszik majd ki a magyar lakosság legnagyobb részét. A prognózis szerint 2033-ra vészesen megfogyatkozik a húszas, harmincas és negyvenes korosztály, 2049-ben pedig a 73 éves állampolgárokból lesznek a legtöbben.

Budapest lakossága is öregszik, 1980-ban még 15,9 százalék volt a 65 év feletti fővárosiak aránya, 2001-ben ez a szám 17,7 százalékra nőtt, a 2011-es népszámlálás alapján pedig már 18,8 százalék a nem aktív korúak aránya.


Álnévvel a férfiak ostroma ellen

Amikor Müllerné Ica többszörös női ultibajnokkal leültünk beszélgetni, rögtön arra kért, hogy ha lehet, tegeződjük, mert ki nem állhatja, ha valaki magázza őt. Mint mondta: a kor nem egy érdem, hanem állapot. „Az, hogy 72 évesen még itt vagyok, maximum a génjeim és a szüleim érdeme lehet.”

Előkeresett a holmijai közül egy pakli kártyát, mert úgy soha nem indul el otthonról, hogy ne legyen egy csomag a feneketlen női táskában. „Azt nem tudom megmondani, hogy hány paklim van összesen, de rengeteg.”

Kellenek is a friss, még kibontatlan csomagok, hiszen igen gyakran, télen szinte minden hétköznap, nyáron pedig hétvégenként ülnek össze az Erzsébetvárosi Ulti Kör játékosai. A hetedik kerületi szakosztályban 23-an játszanak jelenleg, és hétvégenként házi versenyeket tartanak a Kéthly Anna téri menzán. Ilyenkor egész nap verik a blattot, délelőtt 9-10 óra körül leülnek az asztalokhoz, és egy ebédszünet közbeiktatásával délután 5-ig játszanak. Szintén hétvégenként tartják a különböző vidéki városokban megrendezett bajnokságokat is, mint a Fedák Sári- vagy a Köztársaság-kupát.



Müllerné Ica


„Csak a fiatalok kevesen vannak” – panaszolja Müllerné Ica, szerinte a fiatalabb generációban már nincs meg az a „kvaterkázás”, ami az ő nemzedékére még jellemző volt. „Internetezés helyett mi összejöttünk, társasjátékoztunk, kártyáztunk, anekdotáztunk egymással. Pedig, ha tudnák a fiatalok, hogy az ulti milyen rettentően szórakoztató, hatalmas feelingje van! Akkorákat röhögünk, beszólogatunk egymásnak, megy a csipkelődés, és mindeközben emberek között vagy, nem egy géppel beszélsz.”

Jóllehet nyolc évvel ezelőtt ő is az interneten, egy társkereső oldalon talált rá jelenlegi, 26 évvel fiatalabb élettársára, és a neten fedezte fel újra magának az ultizás örömeit is. Bár már egészen fiatalon, az első férje és barátai mellett megtanult ultizni, hogy ne üljön közöttük úgy, „mint Juli a misén”, bő harminc év leosztás és keverés nélkül telt el. Ica kilenc évvel ezelőtt elvált második férjétől is, hamarosan egyedül találta magát Zuglóban, egy hatalmas, 180 négyzetméteres, kétszintű lakásban. „Nem tudtam mit kezdeni magammal” – meséli. Végül a fia vette rá, hogy újra kezdjen el játszani.

„Először a gépen kártyáztam, bejelentkeztem egy online ultioldalra, de tudod, milyenek a férfiak, ha nőt szagolnak. Azonnal elkezdtek nekem udvarolni. Ezt hamar megelégeltem, és a következő ultis oldalra már Kolos álnéven regisztráltam. Végre úgy cseteltek velem, mintha én is fiú lettem volna. Aztán később a szomszédom buktatott le, hamarosan kiderült, hogy igazából nő vagyok.”

Ez a leleplezés viszont egyenesen az élő kártyapartikig, a női bajnokságokig repítette, miután többen unszolni kezdték, hogy nevezzen be a versenyre. Azóta többszörös bajnok, kupák és oklevelek sorakoznak a polcain. Sőt, egyszer a „legidősebb csajszinak” járó libamájkonzervet is hazavihette.

A valamikor csecsemő- és gyermekápolóként dolgozó Ica szerint az ultis csapat egyúttal a baráti társasága is, akikkel évente kétszer buliznak is egy jót. Az évadzáró és karácsonyi esteken, na meg egy-két budapesti koncerten (mint amilyen Seal pecsás fellépése volt pár évvel ezelőtt) lehet egy kicsit kirúgni a hámból.



Aki nem türelmetlenkedik az orvosi rendelőben

Mindeközben szeret éttermekbe járni – „a Csömöri úti Numero 8 a legjobb” – és a Facebookon csetelni, okostelefonra viszont nincs szüksége. Régen sokat sportolt, ma már ebből az úszás maradt meg egyedül, de nagy mérföldkőnek tartja, hogy nyolc hónapja leszokott a cigiről.

Azt mondja, a pozitív gondolkodás tartja ennyire aktívan. „Mert ha az ember állandóan panaszkodik, akkor bevonzza a sok negatívumot. Hiszen nem tudhatom soha, hogy ha egy kis bosszúság ér, akkor az vajon nem egy nagyobb rossz kiküszöbölője-e. Elvégeztem az agykontrollt, egy pránanadi tanfolyamot is, így például egyáltalán nem vagyok ideges, ha mondjuk az orvosnál sokat kell várni.


Mások morgolódnak, én meg inkább relaxálok kicsit. Biztos, hogy a belső béke megtalálása a legfontosabb, ha ez megvan, akkor utána már jöhet a vízözön.

Eszembe sem jutott, hogy meg kéne öregedni

„Úszni akárhány éves korig lehet” – jelenti ki az ugyancsak 72 éves Fekete Katalin, és ezzel gyakorlatilag az életfilozófiáját is megfogalmazza. Úgy hozta az élet, hogy időben nyugdíjba vonulhatott, és szerencsére az egészségével sincs semmi problémája, ennek köszönhetően pedig amíg van rá módja, hogy a lehető legaktívabban próbálja élni az életét. A legfontosabb, hogy heti háromszor-négyszer úszással kezdi a napot. Általában reggel 8 és 9 között lemegy a MOM uszodájába, leússza a napi penzumot, prémiumként pedig a szaunában lazít. „Túl sokat persze nem úszok, a napi adagom 500 méter. Nem mintha nem tudnék többet, csak egy idő után már unalmas, és az utolsó hosszoknál már alig várom a 15 perc szaunát. Az úszás ugyan nem fáraszt ki teljesen, de felfrissülök tőle. Ebben a korban már nem az a lényeg, hogy gyötörje magát az ember, hanem hogy addig csináljon valamit, amíg az jólesik. Kedvtelésből mozogjon.”


idős kori aktivitás; úszás; világjárás; Emese anyukája

Fekete Katalin


Katalin elég későn, 50 éves korában kezdett el sportolni. Ekkor indult be igazán a könyvvizsgálói karrierje, és amikor a munkaórák száma hirtelen napi 10 órára szökött, egyre nagyobb szükségét érezte az aktív pihenésnek. Így jutott el az úszásig, majd jóval később a Normafán tett nordic walking túrákig, tavaly pedig már a konditerembe is rendszeresen lenézett. „Először a lányom vitt el, és rögtön az merült fel bennem, hogy na, vajon mit fognak szólni ott egy ilyen öregasszonyhoz, de aztán kiderült, hogy a kutya sem törődik senkivel, ráadásul nem én voltam az egyetlen, aki nem a tinédzserkorosztályhoz tartozott. Nagyon megkedveltem a kondizást, mert senki nem mondja meg, hogy miből mennyit csináljak, ellentétben mondjuk az aerobikkal. A kedvencem a futópad, de szeretek lábra és kézre is erősíteni. Persze van azért egy-két embernyúzó gép is, amit kellő tisztelettel, messziről csodálok csupán.”

Nemcsak gyakorolni, nézni is szereti a sportokat, a vízilabda mellett nagy rajongója például a Forma–1-nek. „Élvezem ezeket a nagy sebességű járműveket, figyelemmel követem a csapatokban, a kocsikban, a szabályrendszerekben a változásokat. Most éppen Nico Rosberg a nagy kedvencem.”

Sportot nézni a tévében még viszonylag kényelmes elfoglaltság, de miért ez az esetenként fiatalokat megszégyenítően sok testedzés? Hát azért, mert sportoló barátnőjével sokat utaznak, de nem ám tengerpartokra heverészni, hanem két-három hetes túrákra, többek között Iránban, Mexikóban, Peruban kirándulnak. Ehhez pedig kell a jó erőnlét – fejti ki Katalin.


idős kori aktivitás; gyaloglás; Margitsziget


Utálom, ha néniznek

„Világéletemben szerettem utazni. Az vagyok, aki még Soroksárig is szívesen megy. Régi, utazós családból származom, mert minden felmenőm a MÁV-nál dolgozott, és volt vasúti szabadjegyünk.

Amíg élt a férjem, addig természetesen családdal vagy kettesben utaztunk. Miután ő meghalt, elkezdtem érdeklődni a szervezett turistautak iránt. Tudom, hogy sajnos sokan nem engedhetik meg maguknak az ilyen utakat, és nagyon szerencsés vagyok, hogy anyagilag és egészségileg is belefért, hogy elmenjek mondjuk a Machu Picchura vagy Mexikóba, hogy megtapasztalhattam, milyen a rettentően párás klímában, esőerdőben gyalogolni. Úgy gondoltam, hogy ameddig panaszmentesen tudok jönni-menni, a nehezebb úti célokat választom. Ezért mentem például Iránba, és ezért megyek idén augusztusban Alaszkába is. A bakancslistán még egy ország szerepel: Kambodzsa. Remélem, ide is eljuthatok még.”

Katalin elismeri: a lehetőségektől is függ, hogy ki mennyire tudja aktívan tölteni a nyugdíjas éveit. „Nekem például nagy lehetőség volt, hogy egy multinál az utolsó éveimben is fiatalok között dolgozhattam. Így aztán eszembe sem jutott, hogy meg kéne öregedni. Teljesen természetes volt, hogy mindenki egy nyelvet beszél, hogy nem voltak korhatárok, nagyon élveztem, hogy a fiatal kollégák egyenrangúnak tekintettek minket, idősebbeket.


Talán ebből fakad, hogy mind a mai napig ki vagyok akadva, ha valaki azt mondja, hogy öreg vagyok, és utálom, ha néniznek.

Szerintem belülről jön, hogy az ember miként éli meg a nyugdíjaskort. Nem érzem, hogy megöregedtem. Tudom viszont azt is, hogy teljesen más az, ha valakinek egészségügyi, anyagi vagy családi problémái vannak, mert akkor ezek nyilván megviselik az embert. Ilyenkor aztán mondhatjuk az illetőnek, hogy menjen és sportoljon, ha egyszerűen összecsapnak a feje fölött a hullámok.”


idős kori aktivitás; gyaloglás; Margitsziget


Katalin szerint a hosszú, aktív élet kulcsa, hogy az ember próbálja meg a lehetőségeihez képest optimistán szemlélni a világot, és törekedjen arra, hogy folyamatosan képezze magát. „Ez az, amit sosem szabad abbahagyni. Ha máshogy nem megy, akkor önképzéssel kell fejlődni. Ha pedig ügyelünk arra, hogy a testünket is karban tartsuk, akkor az egészségügynek is megspórolhatjuk a pluszmunkát.”


Kitölteni az életben keletkező űrt

Somlói Gizella másfél évvel ezelőtt végzett el egy internetes tanfolyamot a Eötvös utcai közösségi házban. Azóta már aktív tagjává vált a Netmester klubnak, ahol kezdő és haladó szinten oktatják az internetezést, elsősorban nyugdíjasoknak. Ő 81 évesen már ebben a csoportban is az idősebbek közé tartozik, viszont haladó internetfelhasználónak számít. Egyelőre csetelésre és skype-olásra használja a netet, mivel a családja vidéken él, így elsősorban velük tartja online a kapcsolatot.


idős kori aktivitás; internet; tanulás


Most éppen a YouTube-ot tanulmányozza, mint mondja, hosszú távú céljai vannak a videomegosztóval. „Meg akarom tanulni a használatát, mert ha netalán mozgáskorlátozott leszek valaha – és ez az én koromban már előfordul –, akkor egy helyben is el tudom majd ütni az időt valamivel.” Céltalanul azonban nem barangol a neten, miként tévét se néz „feleslegesen”, csak reggel hétkor a híreket, mert érdekli a közélet, „hiszen benne élek. Világéletemben igyekeztem beszívni minden információt, amit lehet” – mondja a közgazdász végzettségű Gizella.

Minden héten kedden délelőttönként ülnek össze a Netmester klub lelkes számítógép-használói, és megosztják egymással friss, neten szerzett élményeiket. „Polyák Edit oktató ugyan egy órán át foglalkozik velünk, de aztán inkább mi egymás között, egymástól tanulunk. Csetelünk, próbáljuk használni a számítógépet. Nagyon örülök ennek a lehetőségnek, mert sok mindent megtanultam már, és itthon is sokat bütykölöm a laptopot.”

Gizella praktikus okok miatt döntött úgy, hogy elmerül az internetben. „Tudtam, hogy az idős kor bizonyos korlátokkal jár, nehezebb lesz a közlekedés, az ember körül kihalnak a barátai, a régi kártyapartnerei. Muszáj volt új lehetőségeket keresnem, hogy kezdjek valamit a rengeteg szabadidőmmel. Régen sokat olvastam, de romlott a szemem; színházba, hangversenyekre is ritkán járok már, mert bizony a jegyek árát nem könnyű kifizetni a nyugdíjból. Úgy döntöttem végül, hogy olyan tevékenységet keresek, amit itthon is tudok végezni, és ami kitölti az életemben keletkezett űrt.”


idős kori aktivitás; internet; tanulás

Somlói Gizella


Az internetes tanfolyamot az egyik bridzspartnere ajánlotta. Gizella ugyanis nemcsak a Netmester, de egy bridzsklub tagja is.

„Bridzselni 72 évesen kezdtem el, addig soha nem játszottam. Hasonló okok miatt akartam megtanulni kártyázni is, mint laptopozni. Egyre kevesebb volt már a társaság körülöttem. Ez a bridzsklub viszont egy fantasztikus közösség, barátai lettünk egymásnak. Ma bridzsparti lesz nálam, holnap kanaszta, egy másik kanasztatársasággal pedig vasárnap találkozom.”


Mindig azt mondják rólam, hogy koromhoz képest túl aktív vagyok

– mondja Gizella, aki a kártyázás és a netezés mellett rengeteg rejtvényt fejt, és tagja az Endrődiek Baráti Körének, a Gyomaendrődről elszármazottak társaságának is. „Évente kétszer-háromszor szervezünk programokat, legközelebb májusban, a Rózsahegyi-napokra utazunk el Békés megyébe. Pesten is szoktunk találkozni, legutóbb az Országházat néztük meg. De nemcsak ezzel a társasággal, hanem a Netmester klubos csapattal is gyakran kimozdulunk. A héten például a Várkertbe szerveztünk egy kis sétát, de voltunk a Schiffer-villában is együtt.”

Gizella időnként maga is szervez kirándulásokat. Ha vidéki rokonok vagy külföldi vendégek jönnek hozzá, akkor feltétlenül beiktatnak egy városnézést, szigorúan nyitott tetejű buszon. „Egy körre mindig elmegyünk a vendégeimmel, és bár én szinte majdnem minden évben végigcsinálok egy ilyen városnéző körutat, sosem unom meg, mert mindig van valami új, ami az előző évhez képest változott.”