Izrael tehet a párizsi merényletekről a fideszes polgármester szerint

-

A szentgotthárdi Huszár Gábor szerint „bizonyos üzleti körök” és a zsidó állam állhat a párizsi terrortámadások mögött.


Az internetre felkerült egy hangfelvétel, amelyen állítólag Huszár Gábor, Szentgotthárd fideszes polgármestere hallható a város egyik bizottsági ülésén – vette észre a Nyugat.hu.


Annyit tőlem mindenki fogadjon el, hogy az, ami Párizsban történt, az egyértelmű bizonyítéka annak, hogy bizonyos üzleti körök, és én itt kimondom, aminek a hátterében nagy valószínűséggel akár a zsidó állam is állhat, a keresztény Európát az iszlám ellen akarja hangolni

– mondta a polgármester a november 16-ai ülésen (a felvételen 00:50-től hallható).



A városi erőforrások bizottsága a testületi ülés előtt ült össze, ahol arról szavaztak a képviselők, hogy létesüljön-e téliesített menekülttábor Szentgotthárdon. A polgármester egyébként az igen szavazat mellett győzködte társait, hogy nehogy azt higgye róluk a kormány, hogy nem működnek együtt vele. Az egyik bizottsági tag szerint ez zsarolás, a képviselő-testület később nem is fogadta el a tervet.


Huszár Gábor 2010 óta Szentgotthárd polgármestere. 2010-ben a fideszes, két cikluson át polgármesterkedő Viniczay Tibort győzte le a választásokon. 2014-ben aztán Huszár már a Fidesz jelöltjeként indult; kihívója sem volt.