Ízléstelen a koraszülöttekhez hasonlítani a horrorpulit

Fotó: MÚSZ/Szaka József

-

Nyílt levelet írt a Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület a Magyar Úszó Szövetségnek, tiltakozva a budapesti vizes vébére tervezett, szerencsétlen külsejű kabalafigura „visszaléptetésének” kommentálása ellen.


„Bol-Dog kimúlt. Koraszülött volt” – ezekkel a szavakkal közölte a Magyar Úszó Szövetség, hogy a 2017-es budapesti vizes vb balul sikerült kabalafigurája helyett egy újat készíttet majd.

A szóhasználat ellen azonban tiltakozik a Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület. „A KORE nyomatékosan felhívja a figyelmet arra, hogy a koraszülés ma Magyarországon népbetegségnek tekinthető, nagyjából minden tizedik újszülött koraszülött” – írják a szövetségnek nyílt levélben.

„A koraszülés traumatikus élethelyzet, amely súlyosan megviseli az érintett családokat, következményeit gyakran élethossziglan viselik, ugyanakkor a társadalomban rengeteg negatív sztereotípia él ezzel kapcsolatban – folytatódik a levél. – Álláspontunk szerint a koraszülöttség ilyen kontextusban való említése a téma súlyához képest méltatlan és ízléstelen.”


A szövetség elnézést kér

A szövetség már válaszolt is a KORE-nak: „Elnézést kérünk, a legcsekélyebb szándékunk sem volt a koraszülötteket megbántani. Arra utaltunk, hogy 2021 helyett 2017-ben lesz a vb, azaz ideje korán kellett a kellékeket, így a pulit, Bol-dogot biztosítanunk. Felelősségteljes munkájukhoz sok sikert kívánunk!”

A megboldogult kabalaállatról a lágyabb szívű kritikusoknak is olyanok jutottak eszébe, hogy „volt anyámnak egy ilyen pokróca”, illetve „borzalmas”, a gyengébb idegzetűek pedig „horrorpulinak” nevezték, és egy „sorozatgyilkos lelkéhez” hasonlították.


Nincs boldog vég

És a történetnek még ezzel sincs vége, Bol-dog ugyanis a saját Facebook-oldalán tovább él, képet közölt arról, aki miatt leváltották, vagyis a nagyobb, ijesztő szemű változatáról, és szurkolt is a moszkvai világkupán versenyző Hosszú Katinkának.


Bol-dog torokszorító szavakkal jelezte, hogy élne még: „Így búcsúztak tőlem – megható volt:( De szeretnék élni, ha hagyjátok! Mert megszerettem ezt a csodálatos sportot. Drukkolni akarok Katinkának, Lacinak, Daninak, mindenkinek. És sok sikert kívánok az utódomnak. Egy javaslat neki: ne hagyja, hogy emberek a bőrébe bújjanak. Én már csak tudom, mi ennek az ára.”