Itt vannak Obama évi rendes humorbombái

Fotó: AFP / JEWEL SAMAD

-

Amerikai elnöknek lenni nem könnyű, de hat hivatalban eltöltött év után „lazább és felszabadultabb” érzés, mint bármikor korábban – árulta el Barack Obama a washingtoni fehér házi tudósítók hagyományos gálaestjén mondott (szintén a hagyományoknak megfelelően) viccelődő hangvételű beszédében.


„Hat évvel a hivatalba lépésem után még mindig azt mondják rólam az emberek, hogy arrogáns vagyok. Távolságtartó. Lekezelő” – mondta a helyi idő szerint szombat este megtartott gálán a demokrata politikus, majd harsány tetszést aratva hozzátette:


Az emberek olyan ostobák. Ezért nem találkozom velük.

Obamának arra is van magyarázata, miért éli meg az elnökséget minden teher ellenére „lazábban és felszabadultabban”, mint korábban: „Joe Biden (az amerikai alelnök – a szerk.) vállmasszázsai egyszerűen csodát művelnek.”


Al-kaida, al-Qaeda, baráti tűz, Pakisztán, Barack Obama

Az elnöki stand up

A mintegy 2600 meghívott vendég részvételével megrendezett estély már régóta televíziós látványosságnak is számít, amelyet a nagy tévétársaságok közvetítenek. A tízfős asztalokért egyenként háromezer dollárt fizetnek a médiavállalatok, asztalaiknál a szórakoztatóipar sztárjai és ismert vállalkozók is feltűnnek. Az, hogy az esemény ilyen médialátványossággá nőtte ki magát, bírálatokat is kivált, és vannak, akik a média és a politika szereplői közötti túlságos barátkozásnak tartják. Obama az este során mindenesetre nem csupán dicséreteket kapott.

Az NBC csatorna Saturday Night Live című műsorának és az estélynek a házigazdája, Cecily Strong komikus a feketékkel szembeni megkülönböztetés érzékeny témájára tapintva megjegyezte, „az elnök haja olyan ősz, hogy visszabeszélhet a rendőröknek”, az elnök biztonságáért felelős titkosszolgálatról (Secret Service) pedig azt mondta: „az egyetlen a rendvédelmi szervek közül, amelyik bajba kerül, ha lelőnek egy fekete férfit”.

A Fehér Házzal foglalkozó washingtoni tudósítók gálaestje minden évben jókedvűen telik, az est „sztárvendége” hagyományosan a mindenkori amerikai elnök, akinek – lehetőleg tréfálkozó – beszéde a bankett fénypontját jelenti. Obama a hetedik alkalommal volt a Hilton Hotelben megrendezett estély vendége, de televíziós talkshow-kban és más alkalmakkor is bemutatkozott már humoros oldaláról a nyilvánosság előtt.

Nemrég például így viccelődött: megvannak az előnyei annak, amikor egy elnök nem választható még egyszer újra, így ugyanis felszabadultabban tud odamondogatni azoknak, akikkel a politikában dolga van. Ezen az estén is ezt tette Obama: barátot, ellenséget, de a médiát és saját magát sem kímélte.

„Olyan öregnek nézek ki, hogy John Boehner már meghívta Benjámin Netanjahut a temetésemre” – viccelődött saját ősz haján, arra célozva, hogy márciusban Boehner, az amerikai képviselőház republikánus párti házelnöke a Fehér Ház háta mögött hívta meg az izraeli miniszterelnököt, hogy tartson beszédet a kongresszusban, aminek nyomán még tovább éleződött az iráni nukleáris politika kezelése felett kialakult feszültség az Obama-kormányzat és az izraeli kormány között.

Egy másik megjegyzésével, miszerint rengeteg teendője ellenére még arra is kell időt szakítania, hogy „naponta ötször imádkozzon”, azokra az amerikai szélsőjobboldal részéről újra és újra felbukkanó feltételezésekre utalt, melyek szerint titokban a muzulmán vallást követi.

Nem menekült meg az elnöki élc elől a demokrata elnökjelöltségre pályázó, jelenleg kampánykörúton lévő Hillary Clinton sem. „Van egy barátom, aki néhány hete még évi több milliót keresett, és most egy kisbuszban él valahol Iowában” – mondta Obama.


A teljes beszéd